– Fantasztikus ez a meseház! Az ablakkeretek, az oroszlános kopogtató az ajtón, a díszítések, minden!
– Hát igen, ez ilyen akart lenni… még 1972 körül kezdtem el építeni, 27 évesen. Kérdezték hogy megvan a telek, nem kéne rá építeni egy házat? Először biciklivel hordtam ide ezeket a nagy bazalt köveket, aztán a nagyobbakat már taxival.
– És ez a kert is az öné itt, szemben?
– Igen, bár nem is akartam feltétlen kertet annak idején, mégis lett összesen öt itt, a közelben. Gyenge ez a föld, kettő aranykorona körüli, a rozs alig nőtt meg annak idején a térdemig, meg hát szemétlerakónak használták sokáig ezt a helyet a hetvenes években, volt itt építési törmelék, tollak, minden.
– És amúgy mivel foglalkozik?
– Én festő vagyok, aztán meg biztonsági őr és portás lettem véletlenül. Ezt a házat is én festettem le, bár még az intenzív osztályra is kerültem miatta! Mikor beraktuk az ablakokat, le akartam mosni, ezért felálltam a létra legtetejére, gondoltam ha megbillenek elkapom majd felül az ereszt, csak hát előtte már délelőtt megittam kb. két deci pálinkát, úgyhogy végül létrástul hanyatt estem. Három bordám tört el, és az egyik átlyukasztotta a tüdőmet. Na de kikerültem onnan hamar.
– Világos, a létra meg a pálinka nem nagy haverok. Na és a szomszédokkal jó a kapcsolata?
– Hát nézd, én hetvenöt éves vagyok, és az a furcsa, hogy a szomszédok teljesen lecserélődtek körülöttem. Én vagyok az egyetlen aki még él és a hetvenes években is itt lakott. Nem hittem volna, hogy egyszer így lesz!
(Ezzel a képpel feltöltöttem Debrecen utcáinak
~egyharmadát, 602 utcát.
#0682
Hullám Utca; 47.492636, 21.687741
Utca első említése: 2000
Canon EOS 6D
f8; 1/125; ISO-500; 25mm
2020.4.3.