Site Overlay

10+1 érdekes debreceni fénykép az MTVA Fotótárából

Idén télen tölti be 50. évét a 24 emeletes, ezért már többször is utaltam rá, hogy a jeles alkalomra készülünk egy születésnapi meglepetéssel, melyről remélhetőleg néhány hónapon belül több hírt is adunk. Ehhez nemrég vettem egy fényképet az MTVA archívumából, és így szembesültem vele, hogy milyen rengeteg (2023.01.20-án 11.734 db) debreceni fénykép van feltöltve a Fotótárba, ami ráadásul napjainkig frissül; mondanom sem kell, egy pár órára aznap, meg még a következő napon is elvesztem ebben az óriási fotóanyagban. Utána arra gondoltam, mivel a Fortepanos képekből már csináltam egyszer egy szubjektív válogatást, készítek egy rövid blogjegyegyzést ebből is, elsősorban azért, hogy a ti figyelmeteket is felhívjam erre a gyűjteményre, mivel úgy tűnik nekem, talán a vízjelezés, talán más miatt, de ezek a képek annyira nem gyakran fordulnak meg a social media régi fényképeket kedvelő csoportjaiban, oldalain.

A bejegyzésben szereplő képek vízjel nélküli, teljes felbontású verziói a Fortepan ingyenes adatbázisával ellentétben csak a licensz megvásárlásával hozzáférhetőek, úgyhogy a fényképek alatt igyekszem kifogástalanul lehivatkozni és linkelni a kiválogatott képek adatlapjait és azonosítószámait. A bejegyzésben szereplő képek tulajdonosa minden esetben az MTI Zrt. Fotóarchívum.

Talán ez az első fénykép időrendben, ha találtok korábbit, esetleg szóljatok. A leírás szerint Május elsejei ünnepség a vasútállomáson 1919-ben, a Tanácsköztársaság idején. Azonosító: MTI-FOTO-751029

Link 

“Egy német Stug rohamlöveg Debrecen utcáján, 1944-ben. A felvétel készítésének pontos napja ismeretlen, lehet szeptember vége, vagy október első napjaiban is.” Azonosító: MTI-FOTO-F___T1919____287

Link

“Orvosi vizsgálatnak vetik alá a szovjet fogságból hazatért magyar hadifoglyok első csoportját, miután hadifogolyvonatuk befutott a debreceni vasúti pályaudvarra 1946. augusztus 11-én.” Azonosító: MTI-FOTO-756506

Link

Azt a verdaparkot nézzétek! A leírás szerint “ünnepi kivilágítás Debrecenben az Országgyűlés emlékülésének tiszteletére” 1954. december 21-én. Készítette: Járai Rudolf. Azonosító: MTI-FOTO-781959

Link

Ha hinnénk a giccsben, ennek a képnek nyugodtan lehetne a címe “világok találkozása”. A leírás szerint “Egy Ikarus 630-as autóbusz és egy lovasszán halad a havas Vöröshadsereg útján. A háttérben a Szabadság étterem épülete”. A kép 1960. január 16-án készült, készítette: Bartal Ferenc. Azonosító: MTI-FOTO-812846

Link

A leírás szerint “Debreceni óvodások mennek egymásba kapaszkodva libasorban. 1960 körül demográfiai mélypontot ért el a magyar népesedés. A különböző családtámogatási formák (anyasági segély, gyes) még nem léteztek, a természetbeni ellátások javításával, bölcsődék, óvodák számának növelésével segítettek a dolgozó nők gyermekvállalásában, -nevelésében.” A kép 1961. július 17-án készült, Fényes Tamás készítette, és ugyan a leírásban nincs benne az utcanév, de gondolom ti is felismeritek, hogy a kép a Nagyerdei körúti Sesztina villa előtt készült, ahol most a DE Nemzetközi Irodája működik, ráadásul mintha bölcsőde lett volna ez anno, nem is óvoda. Vagy mindkettő? Érdekes emellett azzal is szembesülni, hogy a már ezen a képen is hátul felismerhető páfrányfenyő mintha nem combosodott volna annyit 63 év alatt, mint mondjuk a Déri Múzeum előtt a tölgyfa, melynek az archív képek alapján igen látványos a tömegelési hatékonysága. Azonosító: MTI-FOTO-825833

Link

“1962. október 13. Járókelők a Debreceni Gördülőcsapágygyár irodaépülete előtt. Az üzemben 10 évvel ezelőtt budapesti és miskolci szakemberek irányításával kezdték el a különböző méretű csapágyok készítését, melyekből az első évben 5-6 ezer darabot gyártottak. Mára ez a szám már 6 millió. A korszerű üzemrészekben 2500 ember dolgozik, több mint 70 százalékuk fiatal, akik munkájuk mellett tanulnak, technikumba és esti egyetemre járnak.” Készítette: Marosi László. Azonosító: MTI-FOTO-837727

Link

Na ezt nevezem divatbemutatónak, nem azt, amit összebaromkodnak az újkorban a delikvensek. Meg sem rezzel a modell, mikor az automobil mintegy 32 km/h-ás észveszejtő sebességgel elsuhan mögötte. A leírás szerint “Debrecen, 1963. október 9. Manöken divatruhát mutat be a Pesti Divat, az Öltözködési Tanács divatlapja számára készült fotón az egyetem felé vezető sugárúton a Március 21. téren Kiss István szobrászművész Proletár című (Tanácsköztársasági emlékmű) alkotása (1961) közelében.” Készítette: Herczeg István. Azonosító: MTI-FOTO-F_GEP19631009078

Link

“Lakótelep a régi Libakert helyén.” A leírás szerint “Debrecen egyik legelhanyagoltabb, nyomorúságos lakónegyede – helyén épült korszerű, többemeletes lakóházakkal övezett lakótelepen. Hajdú-Bihar megye székhelye rohamosan fejlődik. A régi civis város, amely legnagyobbrészt földszintes házakból állt, korszerű új lakóházakkal, toronyépületekkel gazdagodott.” A kép 1963. október 28-án készült, és mivel a háttérben keresztben minden bizonnyal a Serház u. 12-20 tömbje húzódik, ez az Ókút utca kell legyen, ahol ezek szerint ekkor még nem volt úttest. Az imént megnéztem az adatbázist, egyik nevezett utcáról sincs még fényképem, és szerintem egész életemben kb. ezeken az utcákon és lakótelepen jártam a legkevesebbet. Készítette: Fényes Tamás. Azonosító: MTI-FOTO-845141

Link

Számomra Keleti Éva klasszikussá érett lakótelepi költözködős fényképének hangulatát idézi meg ez a kép, mely a leírás szerint 1965. július 21-én készült. “Gyerekek labdáznak, játszanak a Jászai Mari utcai lakónegyed új épületei előtt. A régi belvárosi cívisházak helyén színes, modern épületek, lakónegyedek emelkednek. A napokban költöztek be a város legnagyobb lakóépületébe is, a nyolcemeletes Petőfi téri úgynevezett üvegházba, amelynek egyik érdekessége, hogy hetedik és nyolcadik emeletén kétszintes lakásokat építettek, alkítottak ki.” Ezt is Fényes Tamás készítette. Azonosító: MTI-FOTO-F__NY19650721047

Link; Keleti Éva klasszikus fényképe többek között pedig ebben a válogatásban is megtekinthető

Ezt pedig azért tettem be a bejegyzés végére, mert kifejezetten aranyos jelenet. “1965. szeptember 14. Egy munkásruhába öltözött férfi megpuszil egy kislányt az ország keleti részén fekvő város külterületének a Tégláskert elnevezésű részének egyik utcáján. Az elmúlt évtizedben jelentősen fejlődött, gyarapodott ez a meglehetősen elhanyagolt városrész. Számos családi ház, új iskola, önkiszolgáló élelmiszerbolt, aszfaltút épült és a belvárossal óránként közlekedő autóbuszjárat köti össze. A régi házak lassan átadják helyüket a korszerű új épületeknek.” Ezt a képet is Fényes Tamás készítette, ráadás linkként a kép alatt ott lesz az MTI-s életműve, úgy látom, elég sok helyen fotózott életében. Azonosító: MTI-FOTO-F__NY19650914045

Link

Fényes Tamás archívuma

 

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com