Site Overlay

10 kimaradt fénykép amit még jó lett volna megmutatni a magasházról szóló könyvben

Minden képeskönyv készítése során eljön az a pillanat, amikor a nyomdai határidő közeledte miatt le kell zárni a szöveg és a fényképek/ábrák duzzasztásának folyamatát, és ugyan a toronyházról szóló könyv több mint 50.000 szava mellé szerencsére kereken 300 ábra is befért, így is maradtak ki vegyes okok miatt olyan képek, amiket utólag már feltétlen beleszerkesztenék a könyvbe. Ebben a bejegyzésben ezek közül mutatok nektek 10 fényképet.

2021. okt. 17-én küldtem el az első e-mailt a Déri Múzeum fotótörténészének, Szabó Anna Violának (aki nem mellesleg később az egyes archív fényképekhez tartozó feliratok megírása mellett a könyv olvasószerkesztője is lett, és rengeteg hibát javított a könyvben, nagyon-nagyon hálásak vagyunk neki), hogy van-e (1) a magasházat ábrázoló fénykép a fotótárban, (2) van-e olyan korai kép, ami a Petőfi teret ábrázolja olyan szögből, hogy a háznak már ott kéne lennie, de még nincs ott, mert még nem járunk ott az időben. Panca ekkor küldött egy nagy adag képet, melyek közül ez volt az első, amiről eldöntöttem, hogy benne lesz a könyvben. Mint a blogbejegyzés címéből sejtitek, végül nem került bele a könyvbe, mert elfeledkeztem róla, pedig az első vagy a második fejezetben nagyon ott lenne a helye. Gyűjtemény: Déri Múzeum Fotótára. Képszám: 022549.
A könyv lektorálása során az egyik lektor megjegyezte, hogy a főépítész úrral készült interjú talán az egyik legjobban sikerült a könyvben, de illusztráció szempontjából hiányos, pótolni kellene. Spoiler: nem pótoltuk, mert idő híján nem gondolkoztam túl sokat rajta, milyen fénykép kerülhetne még abba a fejezetbe, persze utána meg már több fényképet is megfelelőnek éreztem volna. Ez volt az egyik: a régi Vasútállomás épülete 1940-ben, mely ugye a II. világháborúban súlyosan megsérült, ezért 1959-ben elbontották. Gyűjtemény: Fortepan. Képszám: 107454. Adományozó: Kókány Jenő.
A főépítész úrral készült interjúban a bombázások is szóba kerültek, ezért talán ez a fényép is elfért volna ott. A kép leírása szerint „A Nagyállomás bombázása. A felvétel 1944. szeptember 21-én készült.” Gyűjtemény: Fortepan. Képszám: 24324. Adományozó: National Archives.
Ezt a fényképet viszonylag későn találtam meg, de be akartam valahová rakni, aztán persze elfeledkeztem erről is, pedig a nevezett interjúba ez is simán befért volna. A leírás szerint „A Nagyállomás építkezése 1960-ban.” Gyűjtemény: Fortepan. Képszám: 91703. Adományozó: UVATERV.
… ahogy ez a fénykép is, ami elég jól megidézi az építkezés hangulatát. A leírás szerint „az Ispotály utca környéke, balra a Petőfi tér, jobbra a háttérben a Nagyállomás.”. A kép 1960-ban készült, Gyűjtemény: Fortepan. Képszám: 159776. Adományozó: Hegedűs Anikó.
Úgy emlékszem, már a nyomdában volt a könyv, mikor Panca elküldte ezt szintén a Dériből, „párizs, texas” tárggyal a levélben. Ugyan a könyvben van egy nagyon hasonló Fortepanos kép, de ez kétségtelenül jobb lett volna. Gyűjtemény: Déri Múzeum Fotótára.
Ő is már szerkesztés közben jött, ahogy emlékszem, pedig egyben van rajta már közel minden, csak a tetőn lévő daruk miatt gondolom, hogy kb. ’73 nyara lehet a dátum. A hetes fejezetbe tök jó lett volna, valamelyik olyan fénykép helyett, ahol csak messziről látszik a ház. Gyűjtemény: Déri Múzeum Fotótára.
Többször elmeséltem már itt-ott, hogy a könyvet többször át kellett szerkeszteni, mert vagy időben, vagy nem időben, de egy-egy szerzőjelölt (konkrétan három) sajnos visszamondta a megígért fejezetet. Az egyik ilyen szerzőjelölt egy térplasztikával foglalkozó esszét írt volna a városról, melyben kiemelt szerepett kapott volna a magasház melletti szobor. Mivel aztán ez a fejezet nem valósult meg, nem is foglalkoztam a szobort ábrázoló fényképekkel, pedig így utólag belegondolva azért illett volna. A leírás szerint „Petőfi tér az Erzsébet utca felé nézve, előtérben a Vasbokor című szobor (Váró Márton, 1975.)”, ahol az 1975 a szobor elkészültére utal, mert a fénykép 1980-ban készült. Gyűjtemény: Fortepan. Képszám: 192529. Adományozó: Kriss Géza.
… már csak azért is, mert a Déri gyűjteményében van egy ilyen szürreális fénykép, amin valaki valamiért egy vécépumpával mutogat a szobor felé. Nagyon sajnálom, hogy kimaradt a könyvből, pedig betegre röhögtem magam, mikor először megláttam. Gyűjtemény: Déri Múzeum Fotótára. Képszám: 037369.
Ezt pedig azért sajnálom, mert ugyan van pár fénykép, ami az erkélyekről való recens kilátást megmutatja, de a régi kilátás a házról nem szerepel végül a könyvben.  A leírás szerint „kilátás a Petőfi téri toronyházból a Piac utca (Vörös Hadsereg útja) felé.” A fénykép 1976-ban készült. Gyűjtemény: Fortepan. Képszám: 207044. Adományozó: FŐFOTÓ.
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com