Site Overlay

Vasöntő Utca

18: Számtalan forrás szerint a debreceni színház első, évtizeden keresztül orvosa Pallay Miklós volt. Vele esett meg a következő történet. Az egyik színművész egy zajos, átzüllött éjszaka után nagy szükségét érezte annak, hogy még néhány órát aludjon. De nem lehetett, mert délelőtt próbálja lett volna. Elugrasztott tehát a színházi orvosért és kérte, hogy állítsunk ki részére igazolást. Pallay megértő ember lévén, teljesítette is a kérését, és írásban bizonyította, hogy a művész meghült, s nem mehet el a próbára. A színész azután arra kérte az orvot, hogy a látszat kedvéért adjon valami receptet is. Az orvos erre is hajlandó volt, írt egy receptet. A művész elküldte a vényt a gyógyszertárba a cseléddel. Az átadta a segédnek a vényt. A gyógyszerész belenézett a papírba, s igen-igen elkezdett csodálkozni, majd azt mondta a cselédnek: – Kérem, mondja meg a gazdájának, hogy ezt a gyógyszert otthon olcsóbban megcsináltathatja. – Hát miféle orvosság ez? – Korhelyleves, leányom. Szűcs Ernő: Debreceni Anekdoták (275

#0732
Vasöntő Utca; 47.535208, 21.604865
Utca első említése: 1926
Canon EOS 7D
f8; 1/800; ISO-125; 15mm
2019.10.19.

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com