Site Overlay

Török Bálint Utca

A debreceni cívisség mindig is egy zárt közösség volt, amit a külső szemlélők gyakran szóvá is tettek, ahogyan nagy íróink, költőink is. A nyakas cívisek személyisége mellett ennek más okai is voltak. Debrecen a puszta közepén, mindenféle fizikai védelem, városfal nélkül vészelte át az évszázadokat, ráadásul európai hírű vásártartó városként a középkorban például az év negyedében vásárt tartottak és idegenek lepték el az utcákat. A reprezentálási vágy mellett ezért annyira jellemzőek a már említett kulisszafalak. Az én házam az én váram mondás szó szerinti értelemben is érvényes a cívisek házaira. A magas, erős utcai falak, masszív kapuk védelmezték a cívisek világát. A modern időkre is megmaradt ez a szellemiség. A házak döntő többsége, főleg az eredeti állapotban megőrződött porták kapui még mindig zárva vannak, érthető módon, hiszen még mindig lakásként használják őket. Különösen a városközpontban és a frekventált útvonalak mentén azonban egyre több ház nyílik ki, alakítanak ki benne közfunkciót, üzleteket, vállalkozásokat, szolgáltatásokat, stb., ezáltal életben tartva és megőrizve az épületet. Ezért is szeretnénk olyan házakat bemutatni a sorozatban, ahova be is lehet menni megtapasztalni a cívisek örökségét. Nyitott szemmel járva és kellő kíváncsisággal nagyon sok érdekes és értékes részletet lehet még felfedezni a városban. A Miklós utcán is még nagy, egységes utcaképek maradtak meg. A 41. szám alatti ház homlokzatát angyal reliefek és egyedüli módon az ország címere díszíti. A Szív utca elhanyagolt régi házai között újra egy intim hangulatú rész tárul fel. A Török Bálint utca 2. szám alatti romos állapotban megmaradt eredeti homlokzatdíszítést ismerhetjük meg a kapu zárókövének szőlőfürtös női fej szobrával. Harangi Attila: A cívisek házainak nyomában II

#0506
Török Bálint Utca; 47.524646, 21.624638
Utca első említése: 1898
Canon EOS 7D
f11; 15sec; ISO-100; 13mm
2019.10.20.

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com