Site Overlay

Toldi Miklós Utca

Az alábbiakban szeretném egy kicsit filozofikusra venni a hangnemet, mert most van egy tényállás, ami minimálisan triggerel éngemet. Van ez a Vadliba utcás kép és történet, a bácsival, amit feltöltöttem ide ma, és akkor ti, a sztrícc of debrecen remek közönsége meg jól rányomtátok az (eddig) 140 lájkot. Ez úgy következhetett be, hogy 1. a bácsi cuki; 2. amit mondott, az cuki; 3. ezt becsomagoltam egy egyperces rekonstruált dialógusba úgy, hogy működjön a dolog, és akkor itt jön a lényeg; 4. egy olyan formában sikerült ezt megörökítenem, ami nem mutat se többet se kevesebbet, mint amit digitális kétdimenziós vetületen, úgynevezett fényképfelvételen az ember képes a létező leghűbb módon a valóság leképezésére kiextrahálni a digitális tükörreflexes fényképezőgépéből. Miután ez megtörtént, én ezt a képet és hozzá a sztorit feltöltöttem délelőtt a Pesten fotóztam és a Debrecenben fotóztam fb oldalakra, és mikorra hazajöttem, ez a kép eltűnt mindkét helyről, mivel az adminok nem engedték ki a többi közé. Mivel az alany képmásának közléséhez egyértelműen hozzájárult, ezért vélhetően inkább azért tették ezt, mert nem találták elég jónak aesztétikáját a képnek. És ha jobban megnézzük, valójában tényleg nehéz megkeresni a bácsis képben a harmóniát. Elvégre nem letisztult a kompozíció, látszik a kromatikus aberráció ciánkék színe a szemközti elmosódott (gondolom) nyírfán, ráadásul meg még a bácsi mellkasszőre is őszül, és felhúzta a kedvenc zokniját a kedvenc gumipapucsához, meg hát az a kukorica is inkább balra húz a cserépben, na. És egyébként nem is haragszom rájuk, mert adminként nyilván a saját ízlésükre formálják a saját fotós csoportjukat, a saját szempontrendszerük szerint. De valamennyire azért fáj és bosszant, hiába nehezen vallom be magamnak, hogy a mai fotográfusok nagy részének a feltűnési viszketegségük, a náluknál tehetségesebben manipulatív társaik által kikevert klisés preset-gyűjteményük, és a több (mára már tényleg) milliószor lefotózott témáik mellett van egy erőteljes valóságundoruk, amibe az ilyenek egyszerűen nem férnek bele. Lássuk be, a valóság sokszor unalmas, lapos, kiszámítható. Hát mindannyiónk nagyapjának ilyen göndör mellszőre van, és ezerszer megkaptuk már tőle azokat a bizonyos pálinkaszagú puszikat, hogy én még szabadidőmben is az öreget bámuljam a kukoricája előtt? Jobb lesz helyette a hatezredik szintetikus lens-flare-s őszi falevél, meg a lenge ruhás atombula, ahogy pucsít Pesten valamelyik híd előtt, mert az szép. Most nézzétek meg ezt a képet is, amit most feltöltöttem. Ez egy olyan szatyor, ami tele van rothadó növényi részekkel. Mi ez az egész, kit érdekel, minek fotóztam én ezt le? És hát én azt mondanám erre, hogy engem a pucsító bula helyett mostanában az ilyen szatyrok kérdéskörei jobban foglalkoztatnak, például: 1. ki tette ki ezt a szatyrot, és miért. 2. miért nem adta oda a hátsó kertben lévő gyöngytyúkoknak ezt az egész pakkot. 3. ha nincsenek már gyöngytyúkok a hátsó kertben, akkor miért nincsenek. Azért, mert szívszélhűdést kapott nagyapa, és nagyanya már nem tudja etetni egyedül az állatokat? Vagy mert egész Magyarországon haldoklik a háztáji állattartás? Vagy csak úgy kiakasztotta a szatyrot, mert majd a szomszéd Nusi néni 18:00-kor elviszi a saját kukájába, mint ahogy rendesen? Ha igen, akkor miért viszi el Nusi szomszédasszony a saját kukájába? 3. Fognak még épülni ilyen deszkákból kerítések a jövőben, mint ahogy hátul látszik, vagy ennyi volt? Ha ennyi volt, miért volt ennyi? 4. Mi rohad a gyöngyöző nejlonos pakk legközepén? Ha jól látom, a szélén hámozott zeller rohad. Van benne répa, és újhagyma is, ha azok azok, márpedig gondolom azok. Szóval most komolyan, mi rohad a szatyor legközepén? És a szélén? És baszki, engem holnap is jobban fog érdekelni, hogy mi rohad a szatyor szélén, minthogy milyen mélyre képes behajolni a bula, és szerintem holnapután is így lesz. És ezért örülök borzasztóan, hogy itt vagytok már több mint kétezer-ötszázan, akit még ha véletlenül érdekel is, hogy milyen mélyre hajol be a bula, mert persze, hát engem is érdekel valahol ha behajol a bula, de mindenesetre az is érdekel titeket, mert itt vagytok, hogy Debrecenben vagy úgy egyáltalán, de mennyire rohad a szatyorban a karalábé és az újhagyma. És kommentáltok, és nyomogatjátok a lájk gombócot, meg a szívecske gombócot, és én érzem a küldetéstudatot, hát ki fotózza le másképp ezeket a mindenki által jól ismert szatyrokat? Nem látok rothadó szatyros képeket a neten, pedig szívesen nézegetném a szatyrokat, és nem azért, mert szatyormán vagyok. És mivel nem látok, akkor majd én lefotózom a szatyrot, ázzeg. Én soha nem kértem még, hogy osszátok meg a szarjaimat, mert az ilyen szövegektől is a hideg ráz, hogy “egy megosztást megköszönök😊”. De most ezt osszátok meg, légyszíves. Nem azért, hogy elmenjen az oldal híre a Holdig, hanem hogy hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a valóságundor egy létező dolog, a közízlés eltorzulása a közös ügyünk, és igenis meg lehet tanulni csodálkozni, és gondolkodni a mindennapos dolgokon. Mert pár évvel ezelőtt egyébként még én sem tudtam volna, hogy mit kell nézni egy rohadó szatyor zöldségen.

#0511
Toldi Miklós Utca; 47.542195, 21.647515
Utca első említése: 2005
Canon EOS 7D
f4.5; 1/320; ISO-250; 50mm
2019.10.27.

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com