A debreceniek agrárgazdálkodásában a XVI. század derekától a szőlőtermelés és a borértékesítés fontos szerepet töltött be. A saját maguk által termelt borból nem csak a csapszékeiket tudták ellátni, hanem a városon kívülre is jutott belőle. Ezt követően pedig a polgárok – a jószág után – ebből pénzeltek a legtöbbet. A debreceniek a tulajdonképpeni szőlőskertjeik mellett a belső telken lévő, udvarhoz csatlakozó kertekbe is telepítettek szőlőt. Ezeket tőkés és lugasos formában művelték. Tóth János Piac utcai lakos 1785. évben készített vagyonleltárában a szepesi pusztán lévő tanyaháza mellett „veteményes s szőlővel plantalt kis kert” -et 25 magyar forintra értékeltek. Ekkor a város körül fekvő kerteken lévő szőlőjét 30, hegyi szőlőjét pedig 25 magyar forintra becsülték kapásonként. Minden jel arra mutat, hogy a belső telken és tanyákon termelt szőlő mennyisége nem volt számottevő, különösen a pusztai szállásokon. Ezeket valószínűleg étkezésre fordították, s bort főként a nagyobb területekről betakarított szőlőkből préseltek. Rácz István: A debreceni cívisvagyo
#0575
Vadalma Utca; 47.496095, 21.646671
Utca első említése: 1999
Canon EOS 7D
f10; 1/400; ISO-400; 20mm
2019.11.17.