Csak a félreértések elkerülése végett. A szabad borkiméréssel jelentősen szaporodtak a kocsmák. Annál is inkább, mert a borkimérő polgárok száma emelkedő tendenciát mutatott. 1839-ben még 122, 1840-ben 145, 1847-ben pedig 213 cívis élt a szabad borkimérés jogával. Valósággal besűrítették a várost – s új vonást rajzoltak a városképre. Az utazó 1845-ben méltán figyelt fel a jelenségre: a Péterfia utcai kapun belépve azt tapasztalta, hogy „Alig haladtunk még 200 lépésnyire a város felé, s máris vagy hat csapszék mellett vitt el az utunk, mit nemcsak a czégérekből s az italok árát mutató, ajtókra kifüggesztett nemzetiszínű kis táblákról, vagy korommal a ház falára mázolt és a meszeléstől gondosan megóvott, s nem éppen a legújabb s nem is a legszokottabb ortographiával írott szavakból gyaníthatjuk – hanem a klarinétnak azon ki nyikorgó talyiga-ömledezéséből is, melly ezen csapszékeknek a hétnek minden napján, a napnak minden órájában hallatja a szomszédok épülésére cigánytüdő által életbe léptetett hangjait…” Az idézet Kaján Ábel: Utazás Debreczenben (1845) könyvéből, a leírás Rácz István: A debreceni cívisvagyon c. könyvéből származi
#0576
Csángó Utca; 47.507632, 21.630559
Utca első említése: 1927
Canon EOS 7D
f7.1; 1/250; ISO-500; 20mm
2019.11.17.