Site Overlay

Piac Utca

Elképzeltétek már, milyen lenne Debrecen „emberként”? Hát Héty Péter elképzelte, és írt is róla egy könyvet, melyet nemrég átdolgozott, és digitálisan ingyenesen elérhetővé tett. Készült is vele nemrég a könyv kapcsán egy interjú, ami a dehir-en jelent meg, és amihez én készítettem a legtöbb képet; ennek az interjúból másképp kimaradt képnek pedig az az apropója, hogy ha jól megnézitek, a Piac utcai McDonald’s épületének a tetején is egy Hermész szobor látható, akinek szobrai és ábrázolásai több helyen is visszaköszönnek a városban, és aki valójában „az isteni hírnök, a lélekvezető, a szellem-tudatos, krisztusi ember képe”. https://dehir.hu/debrecen/elkepzeltek-mar-milyen-lenne-debrecen-emberkent/2020/09/20// Arról, hogy intuitív analógiák segítségével hogyan lehet párhuzamot vonni az 1-es villamos vonalán az emberi erőrendszer gerincoszlop mentén található (a keleti hagyományokból ismert csakrák és az ugyanezt szimbolizáló európai merkúrbot) központjai, és a város térképének egyes pontjai között, többet megtudhattok, ha elmentek erre az október negyedikei programra: https://www.facebook.com/events/352191042815126

#0955
Piac Utca; 47.527369, 21.625937

Canon EOS 6D
f5.6; 1/400; ISO-500; 24mm
2020.9.14.

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com