Ma a jó sorsunk az Enci büfébe sodort minket a Lónyay utca végén. Az egység eldugott, az árfekvés kedvező (Kőbányai + 3 deci kóla meglehetős borravalóval együtt 500), a miliő feledhetetlen. A tulaj húga rendelt ma éppen a pult mögött, így elmesélte, hogy az Enci büfét elsősorban a szomszédok látogatják, és az egyéb vendégek rendkívül ritkák, de tulajdonképpen a ’94-es nyitás óta a hétköznapok így is olyan követhetetlen gyorsasággal pörögnek, mint Michael Flatley tánclépései. A vendégek néhány történettel gyorsan rá is erősítettek a gyanúnkra: -…és akkor Nusi szomszédasszony megcsinálta a kocsmasztriptízt! Kiállt középre, és elöl teljesen végigokádta magát! – Ja, és még bugyi sem volt rajta! -…nézd meg Jocó, hát higgyél már nekem, te gyökér! Hát én az úton járok bazmeg, az én cipőm sosem sáros! -…Nem adok neked több felest, mert be vagy baszva! Majd ha jön egy hozzátartozód aki hazavisz biciklivel, talicskával, vagy akárhogy, akkor kapsz! – Háde én mentővel megyek haza, bazmeg! – Amúgy tényleg megcsinálta…elvitte a mentő, utána hazajött, a branül még ott volt a karjában, de azért már itt itta a vodkát! Utána pedig búcsúzóul új elköszönést tanultunk: -…Csinálódjatok! Nem most voltam itt utoljára. Belső hangulatról kép a komment szekcióban.
#0308
Lónyay Utca; 47.522857, 21.638002
Utca első említése: 1910
Canon EOS 7D
f/8; 1/400; ISO-100; 11mm
2019.3.31.