Site Overlay

Kengyel Zug

Debrecen város utcanévkatasztere alapján „zug”, vagy „zugja” megnevezésből összesen 24 volt a történelmi idők során, mára maradt kettő a városban. Az egyik a Kengyel zug, a másik a Sátor zug, egyébként egymástól 1,7 km távolságra, amit lábbusszal google haverunk szerint mintegy 22 perc alatt meg lehet tenni. (Egyszer kellene egy zug-túrát csinálni a városban. Vagy még jobbat mondok, a két végpont a két recens zug, de útközben tíz kocsmában hátra kell b@szni egy fél unikumot!) Mindenesetre voltak rendkívül ízes zugnevek: például a Csapó utcai kisajtóhoz járó zugot mindenképpen megnéztem volna, mondjuk a Csapó utcai kisajtót nem különben. Kifejezetten jól hangzik még szerintem a Morgó zug (ami a „Morgó csapszékről” kapta a nevét), a Hal zug, valamint a Serfőző zug; ez utóbbi hely (és név) mutálódott később Serház utcává, amit ma már úgy ismerünk, hogy Honvéd utca, ami azért Honvéd utca, mert a Péterfia-Honvéd sarkán álló honvédlaktanya egy valójában 1828-ban épült serfőző házból lett átalakítva laktanyává! Na erre varrjatok gombot

#0137
Kengyel Zug; 47.544482, 21.650671
Utca első említése: 1974
Canon EOS 7D
f/5; 1/400; ISO-100; 135mm
2018.9.25.

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com