Ma reggel az egyik boltban tolongó iszonyú tömeg elgondolkoztatott a „maradj otthon” szlogen ésszel való alkalmazását illetően. Tudom, hogy az emberek jelentős része csak kellően egzakt szabályokat tud alkalmazni, mert ha egy kicsit is szellős és nem egyértelmű a rekommendáció, akkor rögtön jönnek a kis és nagykapuk meg trükkök az egyéni érdekek potenciális maximalizálásának érdekében, különösen a kifejezetten kreatív és „meggájvör” mentalitású magyar ember esetében. Ez alól természetesen a jelen helyzet sem kivétel, tehát a „lehetőségeid szerint csökkentsd a szociális interakciók számát” nem lenne elég hatékony központi javaslat, hiszen Margit néni a tizedikről még úgyis lesétálna Jolánhoz a nyolcadikra azért a nehány tojásért mert „hát Jolán sem ment már a harmadik emeletnél lejjebb az elmúlt két hétben, meg nem is köhög, jólvanaz, na”; ezen túl Pista bácsi is úgyis leugrana bekapni azt a kommersz szilvát a tömb alján lévő Papucsos ABCbe, merthát „neki meg ne mondja már senki hogy ez a kolorádóvírus valódi, ez is csak egy újabb imperialista humbug, és ő már kamasz korában a Tataújkéri Kaolinbányász Szamurájsport Egyesület oszlopos sportembere volt, sosem volt még lázas életében, hát hadd igya már meg azt a szilvát a Tibivel odalenn amíg Margit nézi a Drága örökösöket, na”. Tehát maradjon a „maradj otthon” szlogen, semmi gond. Ellenben képzeljünk el a jelen helyzetre két teljesen mindennapi szituációt. „A” szituáció: beugrok a Bodogánba a Sámsoni úton, összesen 15 percre. Benn van 10 ember, mert annyi mehet be a járvány miatt; a szűk sorok miatt mégis dodzsemet játszván az emberekkel elpattogok a csemegepultig, kikérem a negyven deka parizeremet, valahogy átóvatoskodok a kenyerekhez, kiveszem a négy darab mások által már potenciálisan összefogdosott és összetüsszögött kiflimet, beállok a pénztárnál álló sorba, és a fizetésig rendelkezésemre álló összesen 296 másodpercben azon gondolkozom, hogy az előttem vagy a mellettem álló ember evett-e reggel pálpusztais disznósajtot, hiszen mivel fél méteren belül áll tőlem, még ha lenne pár percem, akár a vércsoportját is ki tudnám szimatolni. Másnap ismétlek. „B” szituáció: elmegyek fotózni a Bayk András kertbe. 300 percet csavargok odakint egyedül, miközben a hozzám legközelebbi ember a Szömörce-Kadarka utcák kereszteződésénél biciklizik el tőlem 4 méter 23 centiméterre, összesen kettő másodperc alatt, miközben valamilyen mágikus módon nem érzem a szájszagát. Mikor vagyok nagyobb biztonságban, „A” vagy „B” szituáció esetén? Mikor vagyok felelőtlenebb, ha egyedül csavargok a városban órákat figyelmen kívül hagyva a maradj otthon szlogent, vagy ha naponta egyszer negyedórára leugrok a boltba? Félre ne értsetek ezzel az egésszel, tudom hogy ez a fennálló vírushelyzet eléggé komoly, és gyökeresen át kell alakítanunk a napi rutinunkat. De én ma bizony kinn voltam az üresen kongó kertvárosi utcákon, és mivel sok méteres körzetben nem volt körülöttem senki, átlag feletti volt a jelenleg fennálló helyzet ellenére a biztonságérzetem. Ezzel párhuzamosan viszont úgy vélem, ha az egyén lehetséges boltba járásainak számát központilag radikálisan korlátoznák, inkább egyetértenék vele, mint nem
#0651
Tramini Utca; 47.529437, 21.709207
Utca első említése: 2000
Canon EOS 6D
f6.3; 1/250; ISO-640; 50mm
2020.3.23.