2015 tavasza. Máté az Egyetem főépülete mögötti egyik padon elkapott, és mondta, hogy eltávozik ősszel Zaragozába Erasmus címén mulatni, viszont hogy attól még az Egyetemi Életbe kellene riportfotózni, és hogy én nem-e. Mondom én pont de, persze, csináljuk. Szakmai megbeszélések és a hogy-mint kérdéskör általános tisztázása után eljutottam Ölveti Lacihoz, a főszerkesztő úrhoz (aki nem, nem azonos a Debrecenben világhíres blues-énekesünk Ölveti Lacival). Laci lendületesen üdvözölt, örült, hogy a csapatban vagyok, aztán öt percen belül bejelentette, hogy akkor holnapután Tankcsapda sajtótájékoztató, és címlapfotózás a Roncsban, lehet menni. Na én itt nyeltem egyet, hogy oké hogy mélyvíz, de bazmeg, azért mégis, hát 2002-ben az Agyarország volt életem első kompakt diszkje amit megvásároltam, amit évekig bömböltettünk valami retek lejátszón Csabiéknál a Gyergyó utcai panelben, és akkor most rögtön a meló elején fotózzam le az idoljaimat? Jólvan, végső soron profi vagy Viktorka, semmi baj, megoldod, gondoltam, mentem is szépen a Roncsba, időre, ahol már nyilván az rögtön zavarba hozott, hogy a frissen és fiatalosan a krimóba belépő Sidi jól nevelten előre köszönt a kocsma elég hézagos (~10 óra volt délelőtt) közönségének. Ugye az volt a koncepció, hogy kellene legalább két használható kép az újságba; egy a címlapra, egy meg a cikk mellé, belülre, de lehetőleg ne legyen már ugyanaz a háttér mindkét képnél, szóval kérjem meg szépen a zenekart, hogy hadd fotózzam le őket két különböző háttér előtt. Én itt már azonnal el is képzeltem, hogy mászkálok össze-vissza negyed órát bénán a krimó kerthelyiségében a hátteret keresvén, mögöttem pedig lohol a banda türelmetlenül; na ezt kiküszöbölendő, eldöntöttem, hogy a Roncsba bevezető hosszú „folyosó” közepére kérem meg őket, hogy álljanak be, egyik oldalról kattintgatok, majd megkérem őket hogy egy helyben forduljanak meg a másik irányba, én átfáradok, mert jobb az úgy ha én fáradok át, és a másik oldalról is kattintgatok, és akkor tú in van: megvan a cél, és nem is tettem bele a kilométert indokolatlanul a Tankcsapdába. Így is lett, viszont a fix ötvenes objektív, amit felraktam a gépre, szűknek bizonyult, mert hiába hátráltam a bejáratig, még mindig nem fért bele a teljes TCS-legénység a képbe, viszont túl hátra sem akartam állítani őket, hogy „fuzionáljanak” a háttér ugyan szép színes, de viszonylag kusza elemeivel. Úgyhogy megkértem őket, hogy álljanak már egy kicsit közelebb egymáshoz. Na és akkor itt jött a bonyodalom: Én: – Ne haragudjatok, egy picit tudnátok közelebb állni egymáshoz? Fejes: – Na persze, így kezdődik minden… Én: – Igen, és akkor most amúgy el is kezdhettek vetkőzni. Nem röhögtek. De még nem is mosolyogtak. Sebaj, gondoltam, miközben átfáradtam a másik oldalra, innentől maximum kétszer ennyire fog remegni a kezem fotózás közben. Itt is támadt egy kis galiba, mert a háttér sötét volt, az egész zenekar full sötét ruhában volt, viszont Fejesen meg ott volt a világos színű nadrág, és cipő, ezért hiába villogtam stroboszkópként a vakuval, nem sikerült hirtelen megoldani, hogy Fejes nadrágja ne égjen ki, a sötét részek viszont ne maradjanak részlettelenül sötétek. Úgyhogy jött a következő fantasztikus párbeszéd: Én: – Szóval ne haragudjatok már srácok, hogy ennyit villogok, csak a korrekt expozíció szempontjából a világos nadrág bezavar. Fejes: – Aha, jól van, semmi gond, az előző után már tudom, hogy hogy érted… Ezek ellenére hősiesen tűrték ahogy bénázok, a végére sikerült normálisan kiexponálni őket, és még ők köszönték meg, hogy lefotóztam őket. Amit máig bánok, hogy mivel izgultam, nem jutott eszembe, hogy el kéne vinni, és alá kéne íratni velük azt az Agyarország CD-t. Na nem baj, az végülis másoknak is van, címlap TCS fotójuk meg ilyen történetük meg másoknak nincs
#0500
Csapó Utca; 47.531905, 21.629068
Canon EOS 40D
f6.3; 1/250; ISO-1000; 50mm
2015.9.17.