Site Overlay

Balogh Mihály Utca

Az alábbiakban szeretném bemutatni azt a három hím nemű egyedet, aki megfelel az alábbi két kritériumnak: 1. sok éve ismerem 2. „legjobb barát” státuszban van. (Bár Ádám megmondta, hogy „fú de buzis lesz ez, de nem érdekel, akkor is kapnak egy mini sorozatot). Kezdjük Petivel, főleg azért, mert neki köszönhetjük a Streets of Debrecen sorozatkezdő profilképét, hiszen ő hívta fel a figyelmemet kb. 13 évvel ezelőtt arra, hogy érdemes lesz az árkádok alól a Kálvin téren a Nagytemplom felé kifotózni. Peti kicsivel több, mint két méter magas, így skicceltem erre a képre egy méretarányt avégett, hogy meg tudjátok becsülni az egész képen látható humán installáció talajtól származtatott magasságát. Petike osztálytársam volt az elemi közepétől mint később érkezett nebuló, és egyébként az általános iskola negyedik osztályában is már olyan 180 centi lehetett; világosan emlékszem az első gondolatomra, mikor megláttam az osztályfőnöki órán az utolsó padsorban egy olyan két fejjel az egész osztály felé magasodni: „mit keres ez a felnőtt az osztályunkban?” Peti már több éve Angliában él, és mára már művészi színvonalon bánik a fával: mostanában munkaidejében bútort tervez, munkaidején kívül pedig főleg baltákat és kanalakat készít, és ezt több ezer követőjének kifejezetten insta-pozitív módon be is mutatja soulwood_creations néven a nevezett képmegosztó felületen. Úgyhogy ha nyitottak vagytok a spoon és axe-jellegű visual porn-ra, akkor kövessétek szépen befelé itten

#0594
Balogh Mihály Utca; 47.511045, 21.612978
Utca első említése: 1910
Canon EOS 7D
f4; 1/400; ISO-400; 100mm
2018.9.18.

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com