Site Overlay

A projektről

Az adatbázisban könyvelt repülővel történő utazások visszaolvasása talán pont olyan kijózanító erővel hathat a naplót vezető ember számára, mint mikor a notóriusan faló túlsúlyos delikvens elé egytől egyig odateszi a valóságshow műsorvezetője az egy átlagos nap alatt elfogyasztott ételeket az asztalra. Egy átlagos London-Róma repülőjárat 234 kg CO2-t termel utasonként, ami több, mint egyes fekete afrikai országok egy főre eső évi átlagos CO2 kibocsátása. Nem csoda, hogy manapság a környezettudatos utazás jegyében sokan ajánlják a vonattal, busszal, vagy az utasokkal teli személygépjárművel való közlekedést. A minimalizmus jegyében én egy másik, radikális alternatívát ajánlanék: ne utazz el! Vagy legalábbis először utazd körbe teljesen a városodat. Én pont ezt teszem az elmúlt években.

A Streets of Debrecen egy 2017-ben indult tematikus fotóprojekt, melynek célja, hogy a fotósorozat végére Debrecen város minden egyes utcáján készüljön legalább egy digitális fénykép. A fotósorozat, habár elsősorban művészeti projekt, igyekszik a lehetőségekhez képest tökéletességre törekvő földrajzi reprezentativitás mellett úgy megörökíteni a várost, hogy annak jellemző értékei, és jellegzetességei jól kidomboruljanak: így munkám során egyaránt fontosnak tartom lefotózni a Debrecen utcáin rejtetten megbújó kis érdekes utcakép részletek mellett Debrecen város polgárait, kiemelkedő esztétikával vagy műemlék jelleggel bíró épületeit, a város élővilágát, valamint riportfotós munkám képeit is beillesztem a projektbe. Fotósorozatomban számos esetben vizuális formában reflektálok az adott utcanévre, illetve a név eredetére, melyben nagy segítség számomra Balogh László utcanévkatasztere. Fontosnak tartom ezen kívül a projekt visszakövethetőségét, ezért minden fotómhoz mellékelem a kép készítésének technikai adatait, a Google Térkép segítségével georeferálom (GPS koordinátákkal látom el), és pontosan keltezem a képet. A képek közösségi oldalakra való feltöltése mellett szánok időt képleírások, történetek megírására: szubjektív személyes kommentárokkal is ellátom őket, esetenként megírom egyes képek keletkezésének történetét, reflektálok valamilyen aktuális eseményre, részletes leírást mellékelek a képen szereplő adott élőlényről, szépirodalmi művekből idézek, leírom a riportfotózás során szerzett reflexióimat, etc.

És hogy miért pont ezt csinálom, miért is akarok én elmenni az összes utcára? Ha belegondolsz, neked is több kedvenc utcád van Debrecenben, többhöz is kötődsz valamiért. Egy ahol most laksz. Egy ahol felnőttél. Egy ahol a csajod/pasid lakik. Egy ahol a kedvenc kocsmád vagy fagyizód van. Egy ahol … egy ahol csak szépek az ostorfák. Tudom hogy megy ez, mert nekem is több kedvenc utcám van a városban, úgyhogy egy dolgot ezzel kapcsolatban megígérhetek: a sorozat végeztével az összes kedvenc debreceni utcádról mutatok neked legalább egy képet.

A Streets of Debrecen tartalmai ingyen megtekinthetőek, de természetesen nem ingyen készülnek. Meggyőződésem, hogy egy több éves, koordinátákkal pontosan ellátott és térképre helyezett fotósorozat a városról egyúttal kortörténelmi dokumentum is, ezért alapvetően kulturális vállalkozás révén az az egyik fő célkitűzésem, hogy a Streets of Debrecen képeit a Fortepan adatbázisához hasonlóan egyszer majd szabadon le lehessen tölteni, és nonprofit célokra megkötések nélkül használni. Így ha megteheted, támogasd te is a projektet!

Eddigi kiállítások:

Debrecen ötöde (Incognito Club, Debrecen, 2019)

Debrecen negyede (Méliusz Központi Könyvtár, Debrecen, 2019)

Archív A-rendszámos autócsodák a városban (Incognito Club, Debrecen, 2019)

Streets of Debrecen (Volt egyszer, Debrecen, 2020)

Streets of Debrecen (American Hungarian Foundation, New Brunswick, Egyesült Államok, 2020-2021)

Ösztöndíj:

Debrecen Művészeti Ösztöndíja, 2020

Fotópályázaton való elismerés:

Magyarország 365 fotópályázat, 17.000+ pályázatra beküldött képből három kép a fotósorozatból a legjobb 300 kép között, 2019

Sajtó- és médiamegjelenések:

https://index.hu/mindekozben/poszt/2018/09/16/van_aki_az_orszagot_jarja_be_van_aki_a_varosa_minden_utcajat/

https://index.hu/mindekozben/poszt/2019/03/12/fenyvillamos_debreceni_modra/

https://index.hu/mindekozben/poszt/2019/06/19/nem_hitte_el_hogy_hetente_megeszik_egy_bankkartyat_most_megmutatjuk_hogyan_csinalja/

https://www.kulter.hu/2019/08/kiallitas-debrecen-utcai-eleterol/

https://www.dehir.hu/kultura/az-osszes-debreceni-utcat-lefenykepezne-a-fiatal-fotos/2019/08/27/

https://www.kulter.hu/2019/09/summazva-debrecen-az-otthonom/

https://www.debreciner.hu/cikk/1656_ha_nem_tetszik_kozod_nincs_debrecenhez

https://www.dehir.hu/kultura/debrecen-negyedet-lathatjuk-az-uj-fototarlaton/2019/12/02/

https://dbrcn.hu/2020/02/29/aki-lefotozza-debrecen-osszes-utcajat-interju-loki-viktorral-a-streets-of-debrecen-kalandoraval/

https://www.youtube.com/watch?v=lREnS0WBZnE

https://www.dehir.hu/kultura/amerikaba-ropiti-a-latogatokat-a-bem-teren-nyilo-tarlat/2020/08/05/

https://www.dehir.hu/kultura/streets-of-new-brunswick-iker-fotokiallitas-nyilt-a-30-testvervarosi-evfordulora-debrecenben/2020/08/10/

https://www.debreciner.hu/cikk/3270_debrecen_utan_elenk_tette_new_brunswickot_is

https://www.dehir.hu/debrecen/latta-mar-debrecen-osszes-utcajat/2020/10/31/

https://azutazo.hu/debrecen-kicsit-maskepp/

https://telex.hu/foto/2021/01/31/streetsofdebrecen-debrecen-utcafoto-loki-viktor

https://femina.hu/utazas/streets-of-debrecen-loki-viktor-fotoi/

Az oldal célja, hogy Debrecen minden egyes utcájáról bemutasson legalább egy fényképet.

Debrecen utcaneveinek összegyűjtése Balogh László érdeme.