Debrecen testvérvárosai IX.: Sumen (2)
Néhány életkép a második bejegyzésben, elsősorban a belvárosból. A következő bejegyzésben ismét egy vegyesvágott.
Néhány életkép a második bejegyzésben, elsősorban a belvárosból. A következő bejegyzésben ismét egy vegyesvágott.
A testvérvárosos al-sorozatban kilencedikként Debrecen bolgár testvérvárosa, az idén velünk szép kerek hatvanadik testvérvárosi évfordulót ünneplő Sumen lesz bemutatva öt blogposztban. Sumen (bolgárul Шумен, törökül Şumla vagy Şumnu) Bulgária tizedik legnagyobb városa az ország északkeleti részén. A hasonló nevű tartomány székvárosa, a Wikipedia tanulsága szerint mára ~ 95.000 lakosa van. 1950 és 1965 között Kolarovgradnak
Az utolsó keramitos bejegyzésben olyan cikkek lesznek, melyek ilyen-olyan problémákat mutatnak be a keramit kapcsán. Még három link a végére olyan helyekről, amiket nem láttam, de érdemes lehet a felkeresésre: az egyik egy 2011-es utcakép a Pestújhelyi Gergő utcáról, mert itt még az egész utca keramittal volt burkolva, a második a szintén budapesti Katona József
Ebben a bejegyzésben 12 olyan újságcikk, ami keramittal történő burkolómunkákról számol be Debrecenben 1893 és ~ 1934 között. Itt az egész cikk
A keramitot (és sok más egyebeket) 1912 és 1933 között Debrecenben összesen 7 újságcikkben megtalálható versenytárgyalás (egy helyen „árlejtés”) említette: ezeket mutatom meg a harmadik keramitos bejegyzésben. —–> Osztrák-magyar korona —–> Magyar korona
Akkor innentől négy további blogbejegyzésben keramitos archív újságcikkek (egész pontosan 37), amiket próbáltam tematizálni, és igyekszem a témákon belül időrendben haladni velük. Az újság neve, és a megjelenés évszáma minden helyen ott lesz, illetve az egyszerűség kedvéért aláhúztam mindenhol pirossal a keramit említését, ha rögtön ahhoz a részhez akarnátok ugrani. (Feltételezem, az összes cikk teljes
Nemrég csináltam kettő macskakő fragmentekkel foglalkozó blogbejegyzést (Első / második), és mikor az egyik utolsó fényképet elkattintottam hozzájuk, a szomszédos sárga szegélykövek láttán eldöntöttem, hogy ezután a lehetőségekhez képest utánajárok, mik pontosan ezek, mikre használták anno elsősorban, gyártották-e őket Debrecenben, mikor következett be nagyjából a hanyatlásuk, és hol vannak még maradékaik a városban. Szegélykövekként találtam is
Ötödik, záró ír bejegyzésként néhány kép a beígért Adare nevű településről. „Adare Limericktől délre, 15 km-re fekszik, az N21-es út mellett. Legfőbb látványossága 19. században épült szalmafedeles kunyhók és a Desmond grófok vára.” „A szalmafedeles kunyhók története: Dunraven grófja megbízta Detmar Blow angol építészt, hogy tervezzen munkásai számára romantikus hangulatú házakat. A gróf terve az volt,
A limericki utolsó adag képben a pubkultúra, illetve néhány ír jövés-menés (ülés) közben. Ha szeretitek a sört, és erre az Európa tradicionális söreiről szóló térképre kattintotok, bizonyára hamar megtaláljátok kedvenceteket, sőt, még talán egy képzeletbeli rangsort is fel tudtok köztük állítani. Mint az eddigi bejegyzésekből láttátok, nem éreztük magunkat újfent Írországban annyira kifogástalanul, ám az
Limerick, második adag. Ha érdekel a sztori (angolul), idekatt