Site Overlay

Blog

Blog

Debrecen testvérvárosai VIII.: Limerick (1)

Nyolcadikként Debrecen ír testvéreinél, Limerick megyében készült képeket fogok mutatni. Tudomásom szerint ez az egyetlen hely, amivel Debrecennek „testvérmegyei” kapcsolata van, ennek megfelelően nem csak Limerick városból lesznek fényképek, hanem szúrópróbaszerűen fotóztam a megyében egy Adare nevű településen, illetve egy Limericktől nyugatra eső Glin nevű településen aludtunk, úgyhogy az itt készült képek lesznek az elsőTovábbDebrecen testvérvárosai VIII.: Limerick (1)

10 kimaradt fénykép amit még jó lett volna megmutatni a magasházról szóló könyvben

Minden képeskönyv készítése során eljön az a pillanat, amikor a nyomdai határidő közeledte miatt le kell zárni a szöveg és a fényképek/ábrák duzzasztásának folyamatát, és ugyan a toronyházról szóló könyv több mint 50.000 szava mellé szerencsére kereken 300 ábra is befért, így is maradtak ki vegyes okok miatt olyan képek, amiket utólag már feltétlen beleszerkesztenékTovább10 kimaradt fénykép amit még jó lett volna megmutatni a magasházról szóló könyvben

Az eddigi tíz kedvenc blogposzt

Ez a századik blogposzt a honlap felületén: ennek örömére végigpörgettem az elejétől, mi volt eddig, és egyfajta retrospektív jelleggel kiválasztottam tizet, amit megcsinálni, meg most újranézni is jó volt.

Öt testvérváros tíz kimaradt fényképe

2019 óta Debrecen összesen 9 testvérvárosában jártam, ezek közül hét város egyes részeit már bemutattam összesen 40 blogposztban. Mielőtt idén elmennék a tizedikbe, átnyálaztam a teljes archívumot, és mutatok még az első öt testvérvárosból tíz be nem válogatott, de utólag érdekesebbnek ítélt képet.

8+2 macskaköves utcarészlet Debrecenben

Több helyen emlegettem már, hogy mennyire fáj a szívem, mikor egy-egy újabb helyen aszfalt üti fel a fejét a régi macskakő helyén, illetve ebben a portugál testvérvárosról szóló blogbejegyzésben már írtam nemrég, hogy „csinálok egy tíz macskaköves utcarészlet a városban jellegű blogposztot, de öt utcánál el vagyok akadva”. Pedig a macskakő amellett hogy esztétikus, ésTovább8+2 macskaköves utcarészlet Debrecenben

Debrecen testvérvárosai VII.: Cattolica (4)

A következő bejegyzésben a gasztro vonal, erőteljes növény alapú dominanciával. [A Pecorino sajt juhtejből (vagy kevert tejből) készített sós keménysajt. Az érleltségétől függően beszélhetünk friss (pecorino fresco), félig érlelt (semistagionato) és érlelt (stagionato) sajtról.] Forrás 1: Forrás 2:

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com