A keramit Debrecenben IV. – Épül a keramit
Ebben a bejegyzésben 12 olyan újságcikk, ami keramittal történő burkolómunkákról számol be Debrecenben 1893 és ~ 1934 között. Itt az egész cikk
Ebben a bejegyzésben 12 olyan újságcikk, ami keramittal történő burkolómunkákról számol be Debrecenben 1893 és ~ 1934 között. Itt az egész cikk
A keramitot (és sok más egyebeket) 1912 és 1933 között Debrecenben összesen 7 újságcikkben megtalálható versenytárgyalás (egy helyen „árlejtés”) említette: ezeket mutatom meg a harmadik keramitos bejegyzésben. —–> Osztrák-magyar korona —–> Magyar korona
Akkor innentől négy további blogbejegyzésben keramitos archív újságcikkek (egész pontosan 37), amiket próbáltam tematizálni, és igyekszem a témákon belül időrendben haladni velük. Az újság neve, és a megjelenés évszáma minden helyen ott lesz, illetve az egyszerűség kedvéért aláhúztam mindenhol pirossal a keramit említését, ha rögtön ahhoz a részhez akarnátok ugrani. (Feltételezem, az összes cikk teljes
Nemrég csináltam kettő macskakő fragmentekkel foglalkozó blogbejegyzést (Első / második), és mikor az egyik utolsó fényképet elkattintottam hozzájuk, a szomszédos sárga szegélykövek láttán eldöntöttem, hogy ezután a lehetőségekhez képest utánajárok, mik pontosan ezek, mikre használták anno elsősorban, gyártották-e őket Debrecenben, mikor következett be nagyjából a hanyatlásuk, és hol vannak még maradékaik a városban. Szegélykövekként találtam is
Ötödik, záró ír bejegyzésként néhány kép a beígért Adare nevű településről. „Adare Limericktől délre, 15 km-re fekszik, az N21-es út mellett. Legfőbb látványossága 19. században épült szalmafedeles kunyhók és a Desmond grófok vára.” „A szalmafedeles kunyhók története: Dunraven grófja megbízta Detmar Blow angol építészt, hogy tervezzen munkásai számára romantikus hangulatú házakat. A gróf terve az volt,
A limericki utolsó adag képben a pubkultúra, illetve néhány ír jövés-menés (ülés) közben. Ha szeretitek a sört, és erre az Európa tradicionális söreiről szóló térképre kattintotok, bizonyára hamar megtaláljátok kedvenceteket, sőt, még talán egy képzeletbeli rangsort is fel tudtok köztük állítani. Mint az eddigi bejegyzésekből láttátok, nem éreztük magunkat újfent Írországban annyira kifogástalanul, ám az
Limerick, második adag. Ha érdekel a sztori (angolul), idekatt
A következő három bejegyzés Limerick városának néhány helyszínét fogja bemutatni. „Limerick a város, ahova ne menj”, írja egy 2015-ös blogbejegyzés, mely szerint „Bármilyen helyinek meséltem, hogy Limerick-be megyek két reakciót kaptam: 1. Szájelhúzás, majd felcsillanó szem és “miért nem inkább Galway-be?” 2. Áááá, vásárolni akarsz? Szóval nem számítottam nagy dologra.” Azt kell hogy mondjam, így utólag
Nyolcadikként Debrecen ír testvéreinél, Limerick megyében készült képeket fogok mutatni. Tudomásom szerint ez az egyetlen hely, amivel Debrecennek „testvérmegyei” kapcsolata van, ennek megfelelően nem csak Limerick városból lesznek fényképek, hanem szúrópróbaszerűen fotóztam a megyében egy Adare nevű településen, illetve egy Limericktől nyugatra eső Glin nevű településen aludtunk, úgyhogy az itt készült képek lesznek az első
Minden képeskönyv készítése során eljön az a pillanat, amikor a nyomdai határidő közeledte miatt le kell zárni a szöveg és a fényképek/ábrák duzzasztásának folyamatát, és ugyan a toronyházról szóló könyv több mint 50.000 szava mellé szerencsére kereken 300 ábra is befért, így is maradtak ki vegyes okok miatt olyan képek, amiket utólag már feltétlen beleszerkesztenék