New Brunswick egy amerikai viszonyokhoz mérten kis város New Jersey államban, a kontinens keleti részén. 2020-as népszámlálási adatok alapján összesen 55.266 állandó lakosa volt, de ez a szám munkanapokon az ott tanuló egyetemistákkal, az üzleti élet szereplőivel, a környékről bejáró – főként egészségügyi intézményi – dolgozókkal, és természetesen a városba látogató turistákkal gyakorlatilag megháromszorozódik. 1990 óta Debrecen testvérvárosa.
New Brunswickot egyes helyeken máig az Egyesült Államok „legmagyarabb városának” nevezik. Az első magyar bevándorlók 1888 körül érkeztek a városba, 1915-re pedig a város lakosságának csaknem 20% -a magyarrá vált; ezekben az időkben New Jersey állam teljes magyar népességének összesen egynegyede lakott a városban, az 1930-as években pedig már három lakosból egy magyar volt. Az óceánt frissen átszelt magyarságot elsősorban a városban található Johnson & Johnson gyárakban való foglalkoztatás vonzotta a városba, a bevándorlók száma pedig folyamatosan nőtt egészen a bevándorlási fellendülés végéig, mely a század végén következett be. Annak ellenére, hogy a magyar lakosság mára már elenyésző részét reprezentálja a város populációjának, továbbra is a Somerset utcában zajló Magyar Fesztivál jelenti az év legnagyobb szabadtéri eseményét a városban, mely minden év júniusának első szombatján kerül megrendezésre. (A 44. éves rendezvényt 2019-ben tartották, a 45. Magyar Fesztivál sajnos viszont a koronavírus okozta világjárvány miatt elmaradt). A fesztiválon kívül a magyar örökséget a városban számos magyar intézmény továbbra is őrzi, ideértve a Magyar Református Templomot, a Szent László Római Katolikus Templomot, az Amerikai Magyar Alapítványt, a Magyar Amerikai Atléta Klubot, a Teleki Pál Cserkészházat, a Széchenyi Magyar Iskolát, és még sok egyéb intézményt is.
A városban ezen kívül néhány egyéb közterület is tanúsítja a magyar örökséget, többek között a Kossuth Lajosról elnevezett utca és park, illetve a New Brunswick-i magyarság központi közterületének minősülő Somerset és Plum utcák sarkán lévő tér, melyet Mindszenty József bíboros után Mindszenty square-nek neveztek el, valamint a bíboros szobrát is felállították.
Az életében méltatlanul meghurcolt, tiszteletre méltó Mindszenty József katolikus paphoz egyébként kapcsolódik egy különös New Brunswick-i anekdota is, melyet többek között Varnus Xavér „Isten megbocsát” című könyvében is ismertetett.
„Az ’56 novemberében Amerikában menedékjogot kért és kapott bíboros „hihetetlenül következetes volt a maga kemény és puritán életében, és önmagával szemben éppen olyan magas, ha nem magasabb követelményeket támasztott, mint beosztottaival szemben. Az amerikai követségen eltöltött tizenöt év alatt tűrhetően megtanult angolul, végtelenül visszahúzódó és szerényen bölcs volt: az akkori követ emlékezéseiben leírta, hogy az amerikai diplomaták között versengés folyt a budapesti posztokért, hiszen komoly presztízst jelentett a követségnek a Bíbornok jelenléte.
Rekedt Rudi a Balassagyarmatról Torontóba kivándorolt cigányprímás mesélte a haláláig – kizárólag megbízhatóaknak – lehalkított hangon:
A nép egyszerűen elállta az utat, a Bíboros úrnak ki kellett szállnia az autóból, és be kellett jönnie a lakodalomba. A banda kezet csókolt néki, de nékem nem engedte: “Miért csókolna kezet az egyik prímás a másiknak?“ – kérdezte mosolyogva, majd megáldotta a házasságot, s meghallgatott két magyar nótát is. Emlékszem az egyik ez volt: Rácsos kapu, rácsos ablak, a másik pedig a Jaj de, jaj de messze mentem. A Bíboros utána hosszan, s szomorúan nézett rám: “Te most jósoltál, vagy csak muzsikáltál nékem, fiam?“ 1947 volt, és nem értettem, miért beszélt olyan furcsán.“
Amikor VI. Pál pápa Mindszenty bíborost, mint Esztergom érsekét 1973-ban nyugdíjazta, ő éppen Amerikában volt, hogy a New Brunswick-i magyar katolikus templomot felavassa. Az ünnepség délután öt órakor kezdődött, közvetítette a legtöbb tévétársaság, s a bejelentett vendégek között volt New York polgármestere és bíboros-érseke, valamint számtalan szenátor – mindenki kíváncsi volt az élő legendára. Az ünnepség kezdete előtt két órával a Bíboros lefeküdt kicsit pihenni a plébánián, s ezalatt egy jótét lélek elvitte a cipőjét kipucolni, ám elfelejtette visszahozni. Amikor húsz perccel az ünnepség előtt felkeltették az öregurat, már mindenki kétségbeesve, négykézláb csúszott-mászott a szobában, de nem találtak mást, csak egy rikítóan kanárisárga, szőrös mamuszt, melynek macskafej volt az elejére festve. A díszvendégek s a többezres tömeg odakint várakozott, és így az öregúrnak nem volt más választása – a reverenda alá a sárga mamuszt vette fel, és a két macskafej minden lépésnél kivillant a ruhája alól. A díszvendégek döbbenten nézték a lábát. Mindszenty széttárta a karjait: “Uraim, ha a pápa őszentsége feküdhet vörös papucsban a ravatalon, egy bukott prímás igazán misézhet sárga mamuszban.” Az amerikai út után titkárával a repülőgépen ült, hogy visszatérjen Bécsbe, s a városkulcsokat nézegették, amelyekkel New York, Boston, Chicago és Washington polgármesterei kedveskedtek néki. Egyszerre csak mosolyogva odafordult a titkárhoz: “Most, hogy Esztergomból kidobtak minket, Amerikában annyi városkulcsot kaptunk, hogy Bécsben rögtön nyithatunk egy vaskereskedést!”