Íme a záró bejegyzés Debrecen lengyel testvérvárosáról.
Vélhetően ezen a helyszínen meg lehetett volna egy nap hallgatózás után írni egy valamilyen hrabali történet lengyel verziójátA képen látható Lublin Arena 2011 és 2014 között épült, Wikipedia oldala szerint pedig egész pontosan 15,243 fő fér el benneCsak azért mert New Brunswickban elkezdtem fotózni a telefonfülkéket meg a jegyautomatákat, vélhetően az összes testvérvárosban megkísérlek majd valami hasonlót, mint ittenA modern kori trendeknek megfelelően itt is ezerrel megy a bubi koncepció, csak itt gondolom akárhogy is hívják, nincs benne magánhangzó, és az ABC utolsó betűi vannak benne túlsúlyban. Mivel nem olvastam el a helyszínen a táblát, álljon itt az örökkévalóságnak a tippem a helyi névre: ŹwyśłA beagle pedig gondolom Bćkgłź lengyelülEzek a házak nagyon királyak voltak a belvárosban, múlt és jelen, patina és felújítás, kovácsoltvas és nemhivalkodó műanyag, meg ahogy az első bejegyzés egyik képén mutattam, megkímélt falépcsők belülVelük szemben pedig megfértek a sokemeletes házak és sörreklámok isBelvárosi szűk sikátor, jó volt ilyenekbe bemászkálniEz a kép az első bejegyzésben már bemutatott szálláshelyünkkel szemben készült. Szerintem még kétszer ennyien is elférnének azon az erkélyenEgy emelettel lejjebb meg egy srác várt a többi biciklis haverjáraA belvároson kívül egyébként a külvárosban is volt elég panel, hogy a több mint 300.000 ember szépen elférjen. Ezek a háztömbök afölé a park fölé magasodtak, ahol a testvérvárosi kövek voltak lehelyezve az örökkévalóságnak
A panelprogram működik, Lengyelország működik……ez pedig a romcsis paneles zárókép volna. Néhány hét múlva megyünk tovább Klaipedába!