Kilátás a St. Nicholas lépcső tetejéről, a város egyik jelképéről. Meglepődtünk, de csak néhány turista szállingózott ekkor ittEz a kép fogadja a turistát a lépcső aljában; a Google valami olyasmi automatikus fordítást készített nekünk a látványról, hogy IN Agios Nikolaos kápolna. Többet pár perc keresés után sem találtam, úgyhogy maradjon ezMivel a képen látható gyalogos ~főutcája a városnak is a változatosság kedvéért Agiou Nikolaou utca, beraktam a nevet a fordítóba, aztán meglepetten állapítottam meg, hogy ez Szent Miklós neve görögül. Ezek szerint az egész országban kb. mindent a mikulás bácsiról neveznek el Görögországban?Még egy kép ugyanerről az utcáról, a kompkikötő felé haladvaEz pedig már a part előtti térről visszafelé a kilátás, a naplemente előtti forgalombanEz a kép Pátra Római Odeonjától egy percre készült, egy feltételezem viszonylag idős épületről. Habár mind megtanultuk történelem órán/láttuk családi nyaralásokon, hogy a márvány száz évekig tart tart, itt is úgy vettük észre, ugyanaz a helyzet, mint Debrecenben, vagy ezer más helyen a világban: a földszintes vagy 1-2 szintes házak a belvárosban egyszerűen túl sok helyet foglalnak, szemben egy több emeletes társasházzal, úgyhogy szép lassan cserélődnek ki…… itt éppen ilyesmikreEttől függetlenül még bőven megvan a szintezettség és a jó értelemben vett „kuszaság” a városban, jó volt belenézni az ilyen részletekbeIlletve hát ahogy említettem az első bejegyzésben is, megvan a mindenhol jelen lévő street artnak is a maga bájaA poszt záróképe meg természetesen legyen egy romantikus naplemente utáni és tenger felé néző kép