Ez lesz a záró vegyesvágott bejegyzés Debrecen görög testvérvárosáról, Pátráról.
„free the nipple”Ha voltatok már Görögországban, tudjátok, hogy a görögök szeretik belakni a félig elkészült házakat is. Miután az előző képen látott macskás sikátort elhagytuk, kicsit feljebb láthattunk erre egy ékes példátIgyekeztünk Pátra külvárosába is eljutni, ez a „kezeletlen” pálma azt hiszem jól reprezentálja az ottani hangulatotA pálmás kép elkészítése után megfordultam, és ezt a panorámát lőttem. Háttérben a Panachaiko-hegységNew Brunswick óta minden testvérvárosban igyekszem egy-egy archív nyilvános telefonról is lőni képet. Parádés mini-sorozat lesz belőlük, már mondomVissza a kompkikötőbe kicsit, a város felé fordulva ezt (is) látjukEz is a kompkikötő környéke, és egy ráadás portré az előző bejegyzésben már emlegetett HÉV-jellegű vasútjáról a városnakIsmerős a hangulat? Nekünk is az voltIgyekszem minden testvérvárosban lőni valami helyi kaját is. Itt egy krumplisalátás-padlizsánkrémes-pitás-úgyemlékszemlimonádés kompozíció a „Dexamenes 22” nevű helyi ízeket kínáló kávézóból és étteremből, amit a Patras Castle tövében találtunkEz az autó szerintem hangulatilag nem annyira illett ideA ponyvás viszont igenMivel a legtöbb város a világon technikailag egy forró és vízben erősen limitált sivatag, sok olyan vízigényes növény, mint egyes páfrányok, csak mindenféle csöpögő csövek környékén találnak talpalatnyi talajfelületeken olyan mikroélőhelyeket, ahol legalább átmenetileg létezhetnek. A képen a magyarul talán árvalányhaj fodorka néven futó páfrány mutatja be ezt a helyzetet nektek, de majd lesz arra is példa, hogy a debreceni Iparkamara utcáról feltöltök egy hasonló fényképet, csak más páfrányfajokkalEzt pedig már mikor ellőttem, tudtam, hogy a zárókép lesz. Pátra búcsúzik, legközelebb pedig a portugál Setúbal lesz vendég a sorozatban!