Néhány életkép a második bejegyzésben, elsősorban a belvárosból.
Azért kaptam a fotóért cserébe a szúrós tekinteteket, de olyan jól ültek itt a non stop előtt, hogy muszáj voltEz a fő sétálóutca, a „bul. slavyanski”. Üzletek, ki meg beülő helyek mellett mint látjátok, a látképet itt is dominálja a be nem fejezett betonizé…… igazából a sétálóutca teljes terjedelmében. Egyébként mint a címből látjátok, ez volt a kilencedik testvérvárosom, és hiába csak egy al-projekt, már kilencedik alkalom lévén szükség volt valami variálásra is, úgyhogy azt találtam ki, hogy egyetlen objektívvel, a fix ötvenessel lövöm végig a fotózásos alkalmakat, ennél az egy képnél viszont mégis elővettem a nagytelét, hogy kicsit közelebb hozzam a háttérben a betonizétUgyanakkor hozzá kell tenni, rengeteg gyönyörű századfordulós ház is megmaradt ezen az utcán, meg máshol isVan sok lakótelep is, itt egy életkép az egyik panelház aljábólBelvárosi borbély, sötétedés környékénKulcskeresés, sötétedés környékénVirágpiac elpakolás, már sötétedés után