Az évszázad aszálya Írországban is teljesen atipikus időjárást eredményezett. Ugye az írek békeidőben számolják két teljesen kék egű nap között eltelt időt, és nem ritka, hogy száz fölé kúszik a számláló. Tavaly augusztusban egy hétig kék volt az ég, élő ír ember ilyet vélhetően még nem látottA város címere egy oszloponItt is kifelé hajtják az autókat a belvárosból, bár ha már Brit-szigetek, nyugodtan csinálhatnák valami hagyományos kőbőlÉlénk színkódKevésbé élénk színkód. Ezek a helyi cívisházak by the wayVolt integetés„Szaladj át a kavicsfelverődést okozó autó előtt, amíg bírsz” tábla
Cuimhnígí ar Luimneach (Remember Limerick [emlékezz Limerickre]) címer, ami egy 17. századi angol-ír történelmi ellentétre referálHa érdekel a sztori (angolul), idekatt
A történelmi krumplipiac, ma már parkolóként funkcionál: 1843-tól 1940-ig működött. Tegnap már megosztottam egy részletet az azóta megboldogult „Gyűlölt ellenségeink” blog írekről szóló szócikkéről, és hiába erőteljesen NPC, most még egy vonatkozó részletet idemásolok: „ír barátainknál a burgonya megjelenése zavarta össze a végtelenül egyszerű szigetlakók mindennapjait. Eleinte gyanakvással fogadták az új jövevényt, nem is nagyon értették mi ez az egész, hiszen ehető növényt addig nem nagyon láttak arrafelé. Hamarost azonban évezredekre szóló szerelem szövődött a bizonytalanul dülöngélő csavargók és a furcsa kis barna gumók között, hiszen világossá vált, hogy a krumplit a Jóisten is az ír szigetek földjének teremtette. Ez az igénytelen, ronda, íztelen és mérgező növény ugyanis a legsoványabb sziklás kecskekaptatón és a legbékásabb büdös mocsárban is eszetlen terméshozamokat produkált, fittyet hányva a 99%-os páratartalomra és a napsütés teljes hiányára. Öröm az örömben, az írek hamar rájöttek, hogy a krumpli ugyanúgy iható növény, mint az addig Szent Gazként tisztelt árpa vagy zab. Az ír hétköznapok olyan követhetetlen tempóban peregtek, akárcsak Michael Flatley tánclépései. Alig kétszázötven év alatt a népességnek sikerült elérnie a 8 milliós lélekszámot, ami úgy nyolcszorosa volt annak, amit a sziget krumpli nélkül képes lett volna eltartani. Az átlagos napi burgonyafogyasztás 3 kiló fölé kúszott, amit nagyjából úgy kell érteni, hogy egy jó étvággyal megáldott ír férfi akár 5 kilót is bevitt a kézzel-lábbal tiltakozó szervezetébe ebből a köretnövényből.”Ennek nyomai ma is láthatók a szerte a városban elterjedt, klasszikus-olajos-horror fish and chipsezőkben, aminél egészségtelenebb, és gyomorterhelőbb kaját keveset tudok elképzelni
