Site Overlay

Kossuth tér

Ez a kép ma tizenhét éves: tortát neki! 🎂
* nerd-werk szöveg következik, szóval amennyiben nem bírod az ilyet, kapcsolj inkább a francia-lengyel meccsre
Tegnap a képhez írt kísérőszövegben már említettem, hogy (töltőanyagként) három régi galambos kép lesz még, és ennek a mini-tematikán kívül az az oka, hogy öttel egyaránt osztható legyen a számláló első két tagja. Ezt kb. három-négy éve találtam ki, és egyedüli praktikus oka az az, hogy amennyiben olyan közterületről töltök fel képet, ahonnan korábban már feltöltöttem, ugye a számláló kettes tagja (ami az összes kipipált utcát számolja) nem lép előre, csak az egyes (ami az összes eddig feltöltött kép), és amennyiben ezt ötször ismétlem, mikor jönnek öt fénykép múlva újra a még „szűz” közterületek, és a kettes rész is elkezd nőni, nem kell folyton számolgatnom, hogy most akkor mennyi pontosan az annyi.
Szóval a tematika jegyében kiválogattam három 16+ éves galambos képet, és most szembesültem vele, hogy az egyik a Doberdó utcán készült, ahonnan mivel még nincs egyéb kép feltöltve, ezért amennyiben feltölteném, a számláló kettes tagja egyet előre lépne, és borulna ez az ötös rendszer. Ennek fényében (ha már megígértem,) gyorsan elkezdtem másik galambos képet keresni gimnazista koromból. Két jelöltem lett: az egyik egy franciaórán unaloműzésből elkövetett fénykép, ahol a galamb kajálja éppen az ostorfa termését, a másik pedig ez, ami talán valami iskolai fotópályázatra lett beküldve.
Itt jegyezném meg, hogy ezek a tortás posztok úgy születnek, hogy előre „beidőzítem” a vonatkozó fényképeket, tehát kap egy külön almappát a SoD mappában, ami el van látva a pontos dátummal, és mikor évforduló van, előveszem.
Ezt az infót ha összeolvassátok a kettővel ezelőtti bekezdéssel, gondolom rájöttök, hogy ezt a fényképet nem raktam el külön mappába, ellenben csak sikerült véletlenül éppen tizenhét évvel a készítése után előkeresni. Ha jobban belegondolok, persze 1700+ feltöltött fénykép után ez nem annyira meglepő, vagyis inkább úgy fogalmazok, ez is előfordulhat mert miért ne, de azért na.
(és utolsó zárójeles megjegyzés: 2009 óta Canonnal fotózok, ahol nem kontinuus a számozás, hanem mindig 1-9999 között vannak elnevezve a fényképek és utána újraindul a kör, ennek fényében pedig már évek óta azon csodálkozom, hogy minimális mégis 1700 fénykép körül a fájlnévegyezés, tehát összesen eddig 36 fénykép kapta az évek során ugyanazt a fájlnevet (sorszámot), úgyhogy aki jobban ért a matekhoz mint én, elmagyarázhatná hogy miért van ez így)

#1759/1505/1998

Kossuth tér; 47.530819, 21.624275

Sony DSC-H5
f3.7; 1/320; ISO-125; 72mm

2007.06.25.

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com