Vagy öt éve már biztos leszoktam róla, de a héten feltöltött (és egyébként később töröltetés sorsára jutott) kép kapcsán beugrott, egy időben erőltettem ezeket a kitalált párbeszédeket néhány fényképhez, szóval retrospektív jelleggel az eltüntetett fénykép helyett most mutatok párat belőlük.

Han Solo, tizennégy galaxis legjobb csempésze kérdőn felvonta szemöldökét.
– Luke, én ezt nem értem, már megint össze-vissza beszélsz. Egész pontosan hogy érted, hogy gyanú..PIJÚPIJÚPIJÚÚÚÚÚÚÚ!
A négyemeletes háztömbök romjai mögül kirobbanó AT-ST lépegetők ágyúi vörösen izzó csíkokat karcoltak a mérges gázoktól megfáradt légkörbe. Han Solo és Luke Skywalker, az Lázadók Szövetségének végső reményei csak az utolsó pillanatban tudtak félreugrani; ott, ahol az előbb álltak, immáron egy 15 méter mély gödör emlékeztette őket, hogy a felderítő lépegetők lövegei sem viccelnek, és soha nem is vicceltek.
– Luke, mi ez a bolygó, egyáltalán, éppen? Olyan mint a Tatuin, csak rosszabb…
–Nem tudom, Han…talán Föld? Vagy valami ilyesmi. De most ezt engedjük el kérlek, inkább akkor kellett volna gondolkozz, mikor a Falcon tankját töltötted benyával! Ha nem sóherkodtál volna, nem kellett volna hamarabb kilépnünk a hiperugrásból, és akkor ne….AZTADDÖSSZE!
Az egyik lépegető energiapajzsa hirtelen megszűnt vibrálni, és a kabinból egy hosszú köpenyes, tetovált vörös arcú alak pattant ki.
– Ez egy sith lovag lesz, Han… minta ördögszarvakkal is tele lenne a feje…egy ilyet az öreg Ben nem elpicsázott már egyszer?
– Ó Luke, már megint jössz az erővel, meg ezekkel a hülyeségekkel! Én mondom, ha még egyszer meghallom azt a szót, hogy midiklorián, hát valakit biztos hogy kibelezek!
– Ne gyűlölködj Han, és tedd el a lézerpisztolyt, mert a sith lovagok ellen esélytelen… figyeld inkább apát!
Luke Skywalker, az utolsó Jedi lovag jelentőségteljesen ledobta köpenyét, és az övéhez kapott.
– Nabazmeg Han, a Falconban hagytam a lézerkardom! Csubiiiiiiiiiiiiii, segíts!!!
– WUUAHAHHHAAAAAAAAAA!!!
Ebben a pillanatban a Föld nevű bolygón, az egykori Debrecen város romjai között, a jedi és a vuki kétségbeesett ordítását is túlharsogta egy harsány, gúnyos nevetés, aztán már csupán egy kétágú lézerkard bekapcsolódásának hangjai visszhangoztak a házak romjai között…
(Budai Ézsaiás utca, 2019.03.31.)

– Haggyadazt, itt ezt a tábla, pont jó lesz oda.
(Egyébként a Török utcának kalandos volt a neve: Előbb Kabar utca volt, majd Gubás utca.)
(Török utca, 2019.11.09.)

– Nem.
– És ha több pénzet adok érte?
És így lett a Mezőgazdász(!) utcán fodballakadémia.
(Mezőgazdász utca, 2018.12.26.)

– Legyen inkább libafoszöld+1!
– Oké!
(Vastorony utca, 2019.11.16.)

(Bencsik Sándor utca, 2018.05.13.)

– Ó basszájba, de én már régen megmondtam a főnöknek, hogy az IT-s csapatépítőket nem kéne vállalni, mert csak a takarítás megy utánuk. Hívd már fel akkor gyorsan a Szabit, hogy mielőtt leszáll a kán gépe, még gyorsan beugrunk a kárpitos Józsihoz a Kerekestelepre, hogy basszon belülről vele valamit, aztán hátha még odaérünk a géphez időben. Mondjuk a szaggal Józsi sem fog tudni semmit csinálni.
– Jó, ne aggódj, majd a benzinkúton veszek egy karton Ambi Purt is, fellocsoljuk vele aegészet, azt csak lesz valami. De nédda! A bula most hányta végig a lehúzott ablakon kívülről is a verdát, úgyhogy vihetjük a mosóba is.
– Jó… akkor a Mikepércsi úti mosóban kezdünk. De várj már, a főnök nem ott jön vissza Derecskéről éppen? Mit mondunk majd neki, ha véletlen a kán gépe már leszállt, és mi még mindig ott dekkolunk a mosóban? „Bocsi, legközelebb ne akarj több lekvárt felvenni, és ne szervezz két programot az autóra ugyanazon az estén?”
– Ó nem fogja látni a kocsit a főnök, hát tudod, egyrészt már szinte vak, másrészt meg ott van a mosóban az a nagy fal jobbról.
– Biztos?
– Biztos. Na taposs bele, mert ha elájul a szőke csaj, még a mentőt is rá kell hívni!
(Mikepércsi út, 2020.01.12.)

– Hagyjál már Luke, hogy jött volna fel? Délután kettő van, az Isten szerelmére! Inkább C-3PO-val foglalkozz, ha már hagytad hogy lemerüljön, szóval húzzál el inkább a Vámospércsi úton a dohányboltba, ott tuti van góliát elem! Viheted R2-t is!
– De Han…az a két Homokkúszó amit áthoztunk a Tatuinról a Sólyomban, már rég telement ezzel a borzalmas nyírségi homokkal, és mivel basztál azóta is kipucolni, tudod hogy ott rozsdállik hátul a Jégmadár utcai telken. Mivel menjek a dohányboltba, gyalog? A buckalakók feldugják a botjukat a seggembe!
– Hát menjél az X-szárnyúval pászmekh, csak hagyjál már békén a hülyeségeiddel! Nézném az Anikó Show-t az RTL Klubon.
– Az X-szárnyúval…Han, neked elvette a retek klub a maradék eszedet is? 410 forint a gázolaj litere, az X-szárnyú meg 62 litert eszik százon. Talán ha eladjuk kilóra R2-t a Zúzmara utcai MÉH-ben, félig meg tudom tankolni az egyik Homokkúszót. Már ha megszereled, ugye, hogy el tudjak vele lebegni a kútig.
– Jól van Luke, akkor szerintem told el a MÉH-be R2-t meg akkor már azt a szerencsétlen bádogembert is, és legalább akkor nem kell bele góliátelemet venni. Amit kapunk értük, meg mind megisszuk az Enci büfében. Ez a terv.
– Han, baszd meg, nem elég hogy egy full sivatagi bolygóról sikerült átjönni megint hatszázezer tonna homokba ide a Bellegelő kertbe, még ez a mennyiség is kevés neked, és a Homokkertbe mennél inni? Nem megyünk a Homokkertbe, ha érdekel.
– Jól van, leszarom, akkor menjünk inkább a Roncsba.
– Jó lesz az is.
– Fasza. De jééé, most elhúztam a függönyt, és tényleg feljött a Hajnalcsillag!
– Ugye-ugye! És nézd milyen vörösen izzik a közepe!
– De széééép!
(Hajnalcsillag utca, 2020.01.25.)

– Legyen inkább kisbabakék+1!
– Oké!
(Som utca, 2020.02.27.)

– Jaj bocs srácok, totál kiment a fejemből.
– Hát akkor toszíts érte felfelé!
– Ó most másszak vissza a harmadikra? Hagyjatok már!
– Hát akkor csengess fel nagyanyádnak, és mondd meg neki, hogy dobja le az erkélyről!
– Az nem fog menni. Nagyanyám utoljára ’82-ben volt kinn nyáron az erkélyen. Azóta átvette ott valami szörnyű a hatalmat.
– Micsoda?
– Nem mondjuk ki a nevét…sosem mondjuk ki…
(Hortobágy utca, 2020.09.15.)

– Nincs.
– És mi van helyette?
– Hagyjuk. Na és Marikám, az onokák? Jól vannak az onokák?
(Nagyszentgyörgy utca, 2020.09.20.)