Site Overlay

Varga utca

Az ikonikus Varga utca 16. sz alatti kapuhoz tartózó ház egyik szobájáról már ~három éve láthattatok egy fényképet (https://www.streetsofdebrecen.hu/?attachment_id=1121). A kapuk sok helyen máig a régmúlt hűséges őrzői, ráadásul szélességükből akár a korukra is következtethetünk, ugyanis Debrecenben többnyire minél szélesebb egy ház kapuja, annál régebbi. Ennek oka a cívisek parasztpolgári életmódjában keresendő: a kapukat ugyanis azért építették ilyen szélesre, hogy beférjenek rajta a takarmánnyal gazdagon megrakott szekerek. A városban számtalanszor pusztított tűzvész, így az óvárosban már a XX. századi nagy bontások előtt is sok ház eltűnt, ám szerencsére a régi széles kapuk néhány helyen megtalálhatóak még a városban, köztük a Varga utcán is. A különleges, 16. szám alatti zöld kapus ház tulajdonosa szülei halála után több részletben újította fel a házat, melynek első lépéseként 2015 körül kicserélte a nyílászárókat műanyagokra, melyek ugyan nem stílushűek, de a ház autentikus képében gyökeres változást nem okoztak. 2020-ban következett be a ház renovációjának második lépése, amikor a homlokzat és a kapu is teljes felújításban részesült: ennek következményeképpen mára a kapu elveszítette különleges, zöld színét.

#1492/1276/1893

Varga utca; 47.524986, 21.629549

Canon EOS 6D
f13; 1/10; ISO-100; 50mm

2020.01.26.

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com