Site Overlay

Puszedli utca

– Bocsánat hogy ki kellett jönnie a kerítéshez, valójában nem önhöz jöttem, hanem a szemben lévő mellékutcába fotózni, de látom ott fekszik az a kutya, úgyhogy inkább nem hatolok be.
– Pedig az pont nem bánt. Tudom, mert folyton kint van. Van azon a telken vagy ötven-nyolcvan kutya bezárva.
– Mennyi?
– Lehet száz is, nem tudom. Van itt egy hölgy, annak van össze-vissza néhány telke, és mindenhol tart kutyákat.
– De mentett kutyákat? Vagy szaporítja is őket?
– Hogy mit csinál velük, nem tudom, de sajnos nagyon jönnek rájuk a patkányok.
– A patkányok?
– A széthagyott kutyakajára. Én négy éve lakom itt, de nagyon kemény a helyzet. Csapdázom őket, amivel bírom, élvefogó vagy nem élvefogóval, lövöm és lőjük őket légpuskával, ilyenek. Mérgezni nem mérgezzük őket, mert más állat is megjárja vele.
– Ilyenkor is vannak?
– Nem, főleg nyáron látom őket .
– Legalább akkor most nyugtuk van egy kicsit. És korábban hol lakott?
– Nyíradonyból költöztem be.
– Hányan laknak itt?
– Ketten, a gyerekek már kirepültek. Öt gyerekem van, hamar jöttek, húszévesen már kétszeres apuka voltam. Van közöttük orvos, vállalkozó, vízilabdázó.
– Akkor újabban van idő a kertre, igaz? Látom rendesen megcsinálták.
– Igen, én ilyen újrakezdő típus vagyok. Ezt a szélső telket is megvenném, de nem adja el a szomszéd.
– Mennyi lehet egy ilyen telek? Három millió?
– Á dehogy, az is sok. Egy, nagyon maximum másfél. Ezt a telket kettőért vettük, de tízet költöttünk rá, hogy lakható legyen.
– De tényleg rengeteg növény van, meg látom jönnek a madarak, széncinege, tengelic.
– Igen, meg vannak hátul tyúkok, kutyák is. Szeretek itt lakni, jó és csendes környék, csak sajnos sok elhagyatott telek van, amivel nem akarnak semmit sem kezdeni a tulajdonosok. Pedig fel lehetne újítani párat, főleg amelyiken ház is van, aztán kiadni annak, akinek szerényebbek az anyagi lehetőségei, mondjuk 60-80 ezer forintért havonta.

#1826/1561/2008

Puszedli utca; 47.582599, 21.683336
Utca első említése: 1997

Canon EOS 6D
f5.6; 1/1000; ISO-1000; 244mm

2025.01.03.

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com