Site Overlay

Köszméte Utca

Az oldal indulásakor is jeleztem, meg korábban is idéztem már Zakkar Klaudia „Debrecen utcanevei” MA záródolgozatából. A dolgozat az utcanevek megkeresztelése szempontjából több korszakot különített el. Az első, természetes utcanévadás korszaka a kezdetektől 1845-ig tart, amit a hivatalos névadás korszakai váltottak fel. A természetes névadást „a motivált névadás jellemzi, az utcát szinte mindig valamely jellegzetes vonása alapján nevezték el, és ezek a természetes névadások rögzültek hivatalos névként, jelentek meg jegyzőkönyvekben, térképeken”. Ezután a hivatalos névadás korszakában már a tervszerűség, és a névbokrosítás egyaránt jellemző (utóbbira jó példa Bánkon a Bánk bán szereplőiről 1974-ben elnevezett utcák: Tiborc utca, Petur utca, Melinda utca, stb.), habár sok helyen a természetes névadások még mindig jellemzőek voltak. A hivatalos névadás harmadik korszaka (1945–1989) egyébként 1956–1989 között a mennyiségi gyarapodás időszaka is: ebben az időszakban összesen 479 elnevezés született (nem számolva Józsa Debrecenhez csatolását, ami természetesen további plusz utcákat jelent). Szétnéztem a térképen a környező utcaneveket tekintve, és azt feltételezem, hogy a képen látható 1977-ben megkeresztelt Köszméte utca a környező utcák és a fenti információk fényében nem a névbokrosítás ékes példája. A projekt elején erőltettem, de mára már inkább lejöttem arról, hogy az adott növényt-állatot-tárgyat-akármit amiről az utcát elnevezték, megpróbáljam valahogy kierőltetni, és azt fotózzam, mikor az utcán végigmegyek; de ebben az esetben mégis néztem, ámde hiába kerestem köszmétebokrot a Köszméte utcán. Aggódom értük, hiszen a debreceni sívó homokon tenyésző köszméte és ribizli bokrokat sokszor a térkő vagy a mesterségesen agyonlocsolt gyep, illetve édesebb gyümölcsök váltják fel, és ez a szívós kis bokor szép lassan és észrevétlenül tűnik el a környezetünkből. Némileg kárpótolt ez a mindenféle dolgokból összetákolt disznóól-komplexum, mert bizonyította, hogy legalább egyes telkeken még rend van a Köszméte utcán innen és túl. De kérlek, ha ezt olvasod akkor 1. ha a Köszméte utcán laksz, és tudsz köszmétebokorról az utcában, nyugtass meg az információ átadásával 2. ha máshol laksz Debrecenben, és van köszmétebokor a kertedben, ne vágd ki, és ne ültess helyette sárkánygyümölcsöt-ananászt-hurmát-mangót-licsit meg ilyen baromságokat! A nyári köszmételevesedbe tegyél inkább annyi cukrot, amennyit nem szégyellsz, az a biztos

#0707
Köszméte Utca; 47.499357, 21.662531
Utca első említése: 1977
Canon EOS 6D
f9; 1/500; ISO-125; 50mm
2020.3.27.

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com