Ő itt Lütyő, az örvös galamb. Lütyő a nevét azzal érdemelte ki, hogy a Sámsoni úti bellegelőn a homokút mellé, és kb. nettó kettő méter magasra górálta fel „mívesen megmunkált fészkét” egy nyárfának az egyik legalsó ágvillájába olyan módon, hogy még egy csipás szemű kölyökmacska is egy fél pillanat alatt fel tudna mászni hozzá. A képen most egyszerre próbál okosan nézni és kaméleonosat játszani, mint látjátok, természetesen eredménytelenül. Mindenesetre ezt a képet úgy kattintottam el kalandos körülmények között, hogy a fészektől kb. három méterre álltam, mindkét lábammal a talajon. De ha már a Sámsoni úti bellegelőnél járunk: egy kizárólag rekreációs jellegű, a jelenleg érvényben lévő kormányrendeletet figyelembe vevő „5. paragrafusos egyéni szabadidős sporttevékenység, szabadidős célú gyalogos közlekedés külterületen” jelleggel érdemes kimenni ide sétálni egyet, ugyanis a világszerte unikumnak számító Pannon homoki gyepeknek egy ékes példánya terül el a Sámsoni úttól karnyújtásnyira, összesen 241,07 hektáron. Van itt magyar kökörcsin egy kis buckán, mocsári teknős a tankúsztatóban, és még persze egy csomó más érdekes élőlény is az intelligenciájáról messze földön híres Lütyőn kívül. Lütyőre mindenesetre vigyázok ahogy tudok, így a koordináták ennél a képnél a Bellegelőre mutatnak; remélhetőleg a kölyökmacskák meg egyebek is másfelé fognak játszani legalább az elkövetkezendő hetekben
#0703
Sámsoni Út; 47.556231, 21.677210
Canon EOS 6D
f4; 1/1250; ISO-160; 200mm
2020.3.31.