A blogon folytatom az egyperces történetek tízes csokorba szedését.
– Igen, muszáj. Építek egy új szobát a házhoz, mert hozzám kerülnek jövőre a gyerekek.
– Most hol vannak?
– A keresztanyjuknál. De jövő nyártól nálam lesznek.
– Na, hát akkor addig szerencsére van még idő elkészülni a szobával.
– Igen, de lassan halad a dolog, vagyis lassabban, mint szeretném.
– Miért?
– Mert hétköznap Pesten dolgozom, egyébként mélyépítésben, és ezért csak ilyenkor, hétvégente tudok valamennyit foglalkozni a házzal. De azon vagyok, hogy időben elkészüljek.
– Na akkor nem is zavarunk tovább, jó munkát!
(2020.11.07.)
– Igen, kiszöktek, aztán olyan jófejek, ahogy itt futkorásznak fel alá az utcán.
– Ja, értem. Hát igen. Voltak ám többen is korábban.
– Már baromfik?
– Igen, meg egyebek. Volt disznó is, csak most tavaly a férjemet műtötték, aztán ezért idén már nem vettünk.
– Nem hiányzik?
– Dehogynem! Vettünk is tizennégy kacsát, mert olyan csend volt. Csak azok hátul be vannak zárva, azért nem látja őket. (2020.11.07.)
– Jó napot. Köszönöm! Hát, már régóta… egész pontosan ’58 óta.
– Nem is tetszik még annyi idős lenni! És mindig így nézett ki a ház előtt ez az utca? Olyan furcsa képe van, meg szűk. Valahogy nem így képzel el az ember egy „hagyományos” utcát.
– Igen, sokat változott, de hát alapvetően nem is autóknak szánták, hanem szekereknek. Csak aztán minden tulajdonos egyre kijjebb rakta a kerítéseit, és akkor ez lett a végeredmény.
(2020.11.17.)
– Egész nyugodtan.
– Hány éves?
– Idén tölti a tizenötöt. Szegény egy éve már szinte teljesen süket.
– Egyem meg! És itt is nőtt fel egyébként önökkel, ezen a telken?
– Nem, csak öt éve lakunk itt. Azelőtt a Júliatelepen laktunk.
– És miért jöttek ki?
– Hát… a gyerekek valutahitelbe vagy devizahitelbe kerültek, vagy hogy hívják, aztán segíteni kellett rajtuk.
– Világos. De szép házat sikerült itt választaniuk.
– Igen, azóta már mi is megszerettük a környéket!
(2020.11.22.)
– Sziasztok! Á dehogy, nem bántanak azok. Csak azért vannak most kint, mert itt van a kombájn, áthoztuk a haveroméktól. De amúgy a kulcsomat kint merném hagyni itt, ez nem olyan környék hogy elvinnék.
– Na jól van akkor. Látom az egyik kutya amúgy is fiatal, az még inkább játszana, mint megenne minket.
– Igen, Marci kutya kilenc hónapos, Sanyi kutya meg jól viselkedik.
– És régóta itt laktok?
– Harminc éve lakik itt a család, aztán azóta foglalkoztunk már ezzel-azzal. Mindig volt a családban például hentes. Volt mindig ló, volt hogy egyszerre tízen voltak. De máig van disznó, sok baromfi, meg most van kettő magyar fajta törpebirka. Azoknak ilyen pipaszár lábuk van, ni!
– Azok de jófejek lehetnek! Megnézhetjük őket?
– Gyertek persze, csak éppen bivalyt vágtunk, aztán most töltjük a kolbászt. De szétnézhettek nyugodtan!
(2020.11.29.)
– Jó napot! Tengerit. Az állatoknak.
– Ja, így már világos.
– Na. De most kávézni készülünk éppen. A Papa kettőt is iszik egy nap, mert neki alacsony a vérnyomása. Nekem magas, úgyhogy én csak egyet iszok. De mindketten tejjel isszuk.
– Mi is úgy isszuk, és cukor nélkül. Jobb az úgy. Az a tyúk viszont ott hátul lát bármit is egyébként? Mióta itt vagyunk, meg sem mozdult.
– Ja, az nem igazán lát már. Meg kellene nyírni.
– Elkapjuk mi? Aztán meg tetszik nyírni. Elkapjuk ám szívesen!
– Jaj nem kell, majd nemsokára jön az idősebbik fiam, aztán majd ő megfogja. Ő hozta egyébként vagy öt éve a tanyáról. Volt egy párja is, egy kakas, csak az folyton csípte a Papát, úgyhogy le kellett vágni.
– És a fiuk hol lakik egyébként?
– Csak pár utcával lejjebb, nem messze. A másik meg Ondódon lakik.
– Értem. Köszönjük szépen a beszélgetést! Még annyi, hogy búcsúzóul csinálhatnék egy képet önökről?
– Jaj, hát ilyen vénekről? Én is nyolcvanöt vagyok, de a Papa már kilencvenkettő. De végül is miért ne?
(2021.01.01.)
– Nem, úgy tudom, hogy Romániából hozták át őket, aztán mikor egy lomtalanításon megtaláltam őket, gondoltam pont jók lesznek a kerítésre.
– És jók is lettek rá. Lefotózhatom őket esetleg?
– Nyugodtan.
– És önnel együtt?
– Hát, ha akarod… de várj, akkor elkapom a macskát is!
(2021.02.07.)
– Nem, egyszerűen csak tetszett. A ház terveire már eleve rákerült, aztán mikor építettük a házat, akkor a végén a férjemmel raktuk így.
– És mikor épült a ház?
– Már több mint harminc éve.
– Akkor már régóta itt laknak.
– Igen, de sajnos a férjem tavaly meghalt. Majd a fiammal idén újrarakjuk az egészet, csak ő Szoboszlón zenész, úgyhogy keveset ér rá. Arról nem is beszélve, hogy Amerikába is megy majd két hónapra… Mazsola! Ne menj be!
– Mazsola kinti macska?
– Igen, csak szereti a meleget, és folyton beszökik.
(2021.02.07.)
– Nem fogják azok… nem az enyémek amúgy, a szomszédból jönnek, mikor nyitva van a kapu. Bandában nagyobb a szájuk, de fogjál meg egy vesszőt, aztán attól beszarnak.
– Jó, hát ott még azért nem járunk, nem jönnek nagyon közel. És akkor ez a te házad itt jobbra? Régóta itt laksz?
– Á csak nemrég, pár éve jöttem haza külföldről. Jó volt ott, jobb volt a fizetés, de aztán azt is meguntam. Mire visszajöttem, mondjuk a környék már teljesen megváltozott.
– Hátrányára?
– Ja. Minden jobb volt, míg a nagy öregek éltek, azok rendben tartották a környéket. Most meg csak egyre gyűlik a szemét.
(2021.02.10.)
– Csak nyugodtan.
– Réginek tűnik a ház másképp. Nem tudja mikor épült?
– Nem tudom.
– Akkor nem a kezdetek óta lakik benne, igaz?
– Nem, csak 2014 óta.
– De szereti?
– Szeretem.
(2021.03.11.)