Site Overlay

A szerzőről

Az egész akkor kezdődött, amikor hat évesen a játszótéren azt hazudtam a nagyobb gyerekeknek, hogy én már a város minden utcáján voltam. Nem hitték el. Sok év kitérő után, talán részben ezért, talán nem, de mindenesetre 2017-ben eldöntöttem, hogy tematikusan lefotózom a szülővárosom, Debrecen összes utcáját. Minden utcáról egy kép, de nem szükségszerűen az utcakép; ám lehetőleg minden utcán valami olyat fotózzak, ami érdekes, ami jellemző, ami szép: egyszerűen valami olyat, ami megmutatja, hogy a város minden utcája más és más, és hogy mekkora is valójában ez a Debrecen nevű hely.   

Debrecenben születtem, és a Libakert-Szentlászlófalva-Nagyerdőalja háromszögben nőttem fel, főleg a Dózsa György, a Faragó, és a Laktanya utcákon. Alig 4-5 évesen már a libakerti benzingőzzel együtt szívtam magamba a Viola utca kilencemeleteseinek és az Űrhajósok terének szocreál hangulatát, később bizalmatlanul szemléltem sötétben hazafelé a kacskaringós Szentlászlófalván a Sarok utca házainak sötét beugróit, meg a Fácán előtt kulturáltan mulató ifjúságot, utána kamaszként már örömmel ültem be művelődni a Talléros presszó kerthelyiségébe a Laktanyán, illetve hallgattam történeteket a ’80-as évek nagyerdőaljai zülléséről a Damjanichon.  Miután a Libakert-Szentlászlófalva-Nagyerdőalja háromszögben lassan elteltek az évek, tizenöt évet éltem az Akadémiakert és Úrrétje határán, a Károli Gáspár utcán, ezután egy évet Ispotályban, az Erzsébet utcán, jelenleg pedig szigorúan a változatosság kedvéért a Júliatelepen, a Gyűrű utcán lakom.  

Fotózni több mint tíz éve fotózok, a fő témám 2017-ig mindig is a természet volt, némi jelképes városfotózással kiegészítve. Az oldal ötletéhez, és a street fotózáshoz viszont kellett előbb még egy doktori ösztöndíj, és több év biológuskodás. Az alap és mesterszakjaim után 2014 és 2018 között doktori témám keretein belül többedmagammal felmértük Európa és Kis-Ázsia több mint kétezer temetőjének növényvilágát, főleg a vadon élő orchideáit. Különleges, érdekes, emellett szokatlan évek voltak: mindenki csak nézett mikor erről beszámoltam nekik: „Utazgatsz Európában, virágokat számolsz, és ezért még fizetnek is? Mi ez a hülyeség? De azért elég menő!” A projekt tudományos és ismeretterjesztő cikkeket, egy ismeretterjesztő könyvet, emellett pedig egy fontos mellékterméket eredményezett: megszerettem a meglátogatott helyek „kipipálását”, amitől a terepi kutatások végeztével nem tudtam megválni. Egyszerűen jó érzés volt bemenni egy temetőbe, megnézni, mi újság az élővilággal, aztán kijönni, és közben gyűjteni és pipálni a kis jegyzőkönyvembe az adatokat és a számokat. Az évek alatt megvalósítottam egy olyan projektet, ami több ezer adatpont felvételéből, és évek utazásaiból állt: ugyan az összes temetőben nem voltam ahonnan adataink vannak, de becsléseim szerint így is meglátogattam minimum 1200-at Európában, Törökországban, és Azerbajdzsánban. És ha ez sikerült, egyrészt miért is szoknék le a helyek kipipálásával generált elégedettségről, másrészt miért ne sikerülne lefotózni Debrecen összes utcáját egy pár év alatt? Most még csak remélni tudom, hogy nagyjából 2024-re valóban lefotózom egész Debrecent, de az előzmények alapján némi kitartással megcsinálható.

Napi rendszerességű internetes szörföléseim során ugyanakkor szomorúsággal tölt el, hogy a város fotós és nem fotós közösségi média csoportjai derékig gázolnak a főtér-Nagytemplom-óriáskerék szentháromságban, ezen kívül a fotósok nem mernek kilépni a hagyományos fotótémák árnyékából. Pedig egy kis figyelemmel és fantáziával temérdek fotótéma tárul elénk Debrecen kertvárosi részein is. Ugyan nincs a kis városunkban se hegy, se folyó, se „semmi”, de van helyette sok minden: műemlék jellegű cívisházak százai a belvárosban, újrahasznosított dolgokból épült baromfiudvarok a hátsó kertekben, panellabirintusok a Fényes udvarban, Józsa-Ondód-Pallag-Macsok, nyírségi sívó homok, és végtelen kis apró hangulat, részlet, történés.

Az utazó blogok manapság arról írnak, hogy megmászták a Machu Picchut, úsztak a delfinekkel, megnézték a tüskés ördög nevű gyíkot Ausztráliában, és ráültek a teknős hátára a Galápagos-szigeteken. A húszas éveim közepét azzal töltöttem, hogy bejártam Európát és Kis-Ázsiát, és most én leszek az, aki ezután a legnagyobb örömmel végigturistáskodja a saját városának utolsó eldugott utcáit is. Én helyi utazóként arról írok, hogy szalagfűrészen fotóztam kakast a Golyó utcán, szabadon legelő csikót fotóztam a Nagysándor telepen, megtaláltam a kövi fodorkát a Budai Ézsaiás és a Ruyter utcán, lefotóztam a kelő nap sugaraiban fürdő kéményből kiáramló füstöt a Poroszlay úton, és láttam kiszállni a kertvárosi kék kútból a cinegét a György utcán. Igaz a közhely, hogy az apróságokban is meg lehet találni a szépséget: nekem pedig az a szándékom, hogy megéljem az összes apró debreceni hangulatot és pillanatot a következő években. Tartsatok velem fotókon, és akár élőben, az Explore the Streets of Debrecen városnéző sétáin is!

Dr. Löki Viktor (1989) biológus, jelenleg az Ökológiai Kutatóközpont Vizes Élőhelyek Funkcionális Ökológiai Kutatócsoportjának tudományos munkatársa. 

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com