Site Overlay

Történetek VI.

A blogon folytatom az egyperces történetek tízes csokorba szedését.

– Jó napot! Kijött utcaszemlére egy kicsit?
– Helló! Igen, szétnézek, mi a helyzet. Szia szomszéd!
(– Csókolom Pista Bácsi!)
– És mióta lakik ebben a házban?
– ’63 óta. De akkor még nagyon más környék volt ez. Legelők meg kertek voltak csak itt, meg parlag. Házból csak kettő volt itt sok száz méteres körzetben. Aztán ahogy nőttek a gyerekek, egyre több lett a ház is.
– Hány gyerek van?
– Három volt, az egyik sajnos már meghalt. Aztán az egyikük a városban lakik, a másik meg kint Szíkigyakorban.
– Hány éves egyébként Pista bácsi?
– Nyolcvankilenc vagyok már.
– És mit dolgozott korábban?
– Hát… harminchárom évet dolgoztam a vagongyárban. Egy seprűvel, egy gereblyével, meg egy targoncával kezdtem, aztán csoportvezetőként jöttem el onnan! Azok jó idők voltak. Napközben a gyárban dolgoztam, délután meg a földeken voltam.
– De azért remélem néha lazítani is jutott idő?
– Persze, itt volt a Szabó Pálon feljebb egy kocsma, ami sajnos bezárt azóta. Nem ittunk mi sokat, munka után lement egy-két deci meg egy sör, aztán már jöttünk is haza tovább a ház körül dolgozni. Volt, hogy harminc disznóm volt egyszerre, két lovam, két tehenem, de soha húsz forintot nem kellett kölcsönkérnem.
– Hát igen, én még ugye nem éltem ekkor, de nagyon más világ lehetett…
– Meghiszem azt. Kérdezték hogy nem akarok-e külföldre menni, de hát én itt születtem, itt is éltem, hát aki meg akar Magyarországon élni, az meg is fog tudni!   
(Juhász Géza utca, 2021.03.03.)
– Ott döglött meg a tehenem nagyjából ötven éve, ahol most az a fekete autó van! (Pista bácsi) (Szabó Pál utca, 2021.03.03.)
– Elvileg ez azért Forduló köz, merthogy aki bejött, már fordulhatott is vissza. Mondjuk úgy mondták, régen át lehetett járni rajta gyalog, csak aztán valaki gondolt egyet, és lezárta. Ennek amúgy mi is utána szeretnénk járni! (Forduló köz, 2021.03.26.)

 

– Kezét csókolom! Tetszene tudni nekem segíteni? Keresem hogy hol ér véget a Könyvkötő utca, de nem egyértelmű a netes térkép alapján.
– Szia. Itt feljebb kell menni még néhány házat.
– Úgy látom a térkép alapján ráadásul ez az utcát nemrég vágták át a Józsai utca felé.
– Igen, valami olyasmi történt.
– Na de ne tessék haragudni, hogy kopasztás közben zavartam, habár meg kell mondjam, nagyon rég láttam bárkit is kézzel kopasztani.
– Hát igen. A menyem már ötven éves, de még sosem kopasztott tyúkot. Mi egyébként most tizet vettünk, de abból már csak négy van, mert hatot levágtunk. Meg is mondom én neked, hétszázötven volt darabja.
– Az egyrészt elég olcsó, másrészt így a jó, ha tudja mit eszik az ember.
– Igen, csak azért van velük bőven tennivaló. Meg nekem nehezebb is, mióta 2001–ben leestem itt a lépcsőről, és ráestem mindkét térdemre, azóta úgy fáj mindkét lábam térdtől lefelé.
– Jaj, na akkor tessék is visszamenni, ne tessék sokat állni, elnézést hogy zavartam!
(Könyvkötő utca, 2021.03.26.)
– Gorkij! Avanti befelé, hát ne hagyd már magad!
– Nem akarjuk mi bántani a macskát, csak fotózzuk, de bocsi, ha nem akarod, befejezzük!
– Oké, semmi gond, csak a kutya is ugatott, aztán megnéztem már, mi folyik itt kint.
– A kutyának is orosz neve van?
– Aha. Raszputyin.
– Szép darab állat, remélem ki van kötve…
– Több tíz kiló. Oroszországból hoztam, mikor arra kamionoztam. De amúgy szelíd, a számból eszik, ha úgy akarom.
– És jól sejtem, hogy Olaszországban is kamionoztál, ha már az avanti is előkerült az előbb?
– Igen, sokfelé jártam, köztük ott is.
– És figyi már, amúgy azért álltunk meg, mert azon gondolkoztunk, hogy miért éppen oda ástad be azt a nagy medencét?
– Mert abban lakik Samu, és hogy közel legyen a házhoz.
– Aha… és Samu milyen állat egész pontosan?
– Samu egy harcsa.
– Tartasz egy harcsát a kertben?
– Igen.
– Afrikait?
– Nem, ő egy szürke harcsa, Silurus glanis.
– Nahát, még latinul is megy.
– Hogyne menne, hát imádom! Mondom is neki rendszeresen, meg hogy jön apa, és össze is puszilgatom.
– Akkor szoktál vele úszni is?
– Persze, még ha hideg van, akkor is.
– Nekem is van egy kedvenc norvég csávóm a youtubeon, aki annyit csinál, hogy fürdik a jeges vízben, és össze-vissza vágja magát a jéggel.
– Na, hát én is így szoktam Samuval télen. Az az álmom, hogy rászokassam arra, hogy velem ússzon, és akkor együtt úszhatnánk a Tiszában. Mondjuk ki is nyírnám magam, ha eltűnne közben.
– Nekem az a gyanúm, hogy elúszna, úgyhogy javasolnám a pórázt…
(Sövény utca, 2021.04.04.)
– Kezét csókolom! Meg tudná mondani, miért van ez a lámpa ilyen alacsonyan? Egyáltalán a közvilágítás része, vagy a házhoz tartozik?
– Sziasztok. Ez a házhoz tartozik.
– Székelyvarságban láttam olyan kevert megoldást, hogy az utcában élő egyik lakó ment ki minden este ugyanakkor az egyik kapcsolószekrényhez, felkapcsolni az egész utcában közvilágítást.
– Jó is lenne, de itt nincs közvilágítás.
– És mióta tetszik itt lakni?
– Én egy éve lakok itt. A Csíkhal utcáról jöttem át.
– Emlékszem arra a környékre, az mintha egy kicsit “balhésabb” lenne.
– Úgy is mondhatjuk. Még a tyúkjaimat is lopták. De itt sokkal nagyobb biztonságban érzem magam, közvilágítás ide vagy oda.
(Kikelet utca, 2021.05.24.)
– Jó napot! Ezek az ön fái? Ehetünk mi is róla?
– Sziasztok, egész nyugodtan!
– Hány éves fák ezek?
– Húha… talán 2005-ben a Balmazújvárosi útról vettem hétezer forintért a vérszilvát, a nórabóra pedig magról kelt mert volt itt egy idősebb fa. Bio amúgy mindkét fa, nincsen permetezve, de nincs is benne kukac. És nézzed hogy mekkorák vannak ott fönt! Csak ugye azt senki sem szedi le, hanem a természet megoldja. Na de szedjetek nyugodtan, aztán be is jöhettek, mert bent meg van finom nyári alma a kertben.
– Köszönjük, az is érdekel minket! És egyébként mióta lakik itt?
– Már majdnem ötven éve lakok itt. Én építettem ezt a házat, meg ami mellette van ez a nagy zöld, azt is. 1979-ben kezdtem el építkezni, a Nagysándortelepi Téglagyárból akkor még lovas kocsival hordták ide a téglákat a munkások. Tízezer tégla van beleépítve! Gondolhatjátok…
– Nem semmi! És mi volt benne, valami üzem?
– Csirkéket tartottam benne, vagy tizenötezer darabot. De tudjátok mi lesz belőle? Kapaszkodjatok meg…
– Na mi?
– Panzió lesz nemsokára! Tizenhét szoba van benne, aztán azt kár lenne nem kihasználni.
(Pipóhegy utca, 2021.07.25.)
– Nyugi, nem fog megharapni a kutya!
– Azt látom, csak a szája nagy. Ez az ön nyája?
– Igen.
– És ez a kutya itt a fűben? Miért nem dolgozik?
– Otthon patkányt mérgeztünk, aztán ez még fiatal és tapasztalatlan, és evett a csaliból.
– Mikor volt ez?
– Nyolc-tíz napja.
– Akkor egész sok idő, míg visszanyeri az erejét.
– Igen, de nem baj, mert nem segítenek ezek a fiatal kutyák még semmit. Tavaly ősziek, még csak tanulnak.
– Közben elindult a nyáj, mennek delelni?
– Igen, úgyhogy megyünk is utánuk. Viszlát!
(Almáskert köz, 2021.08.29.)
– Ott jönnek a tehenek! Hányan vannak?
– Tizenketten vannak, meg négy borjú.
– Értem. És régen többen voltak?
– Volt itt még ötven tehén is, de kezdjük felszámolni a gazdaságot. Nézd meg mennyi a tej ára, meg hozzá képest mennyi a takarmány ára. Eladjuk mi a tejet, nem is azzal van a gond, jön a felvásárló mindig érte, de már nem ér annyit mint régebben.
– És mikor volt itt ötven tehén? A kilencvenes években?
– Az isten faszát, három éve is annyi volt még! Kevesebb azóta a támogatás, aztán éppen kijön a takarmány belőle.
– Sajnálom hogy ez van, de hallottam, hogy máshol is ebbe az irányba tartanak a dolgok. És amúgy mindig is itt laktak?
– Nem, én a Fancsikára születtem, parasztgyereknek. Ott találkoztunk annak idején a feleségemmel a Citrom–szigeten. Lett három fiunk, az egyik számítógépes, a másik lakatos, a harmadik fuvaros. Azelőtt sok helyen laktunk, én összesen öt házat építettem fel az évek alatt. Van egy házunk feljebb is, innen nem messze, csak hát itt van a gazdaság, és így itt van a kaja is, ezért nem megyek fel. Apropó, kértek egy kis rántott húst, vagy almás tésztát? Gyertek csak, gyertek!
(Gomolyfelhő utca, 2021.10.17.)
– Tiszteletem, ne aggódjon ám hogy itt matatunk a szembeszomszéd kerítésénél, csak a kilógó szőlőt fotózzuk egy kicsit.
– Le is kell szedni ám ha finom!
– Na jó, akkor rámegyünk egy-két fürtre. És ön egyébként mit csinál a kertben?
– Most éppen teszem a savanyú földet a növények alá. Sok a rózsa mondjuk, azok alaposan össze is szurkálják a kezeimet. Na itt jön már a mama kedvence!
– Miért ő az? Ő dorombol a legszebben?
– Á nem, de ha beszélni tudna… olyan értelmes ez a macska!
– Hányan vannak összesen?
– Van vagy öt–hét, mikor mennyi. De ez, mikor így nyújtom a kezem, akkor az egész fejét beleteszi, nagyon szereti!
(Édenkert utca, 2021.10.24.)

A Gomolyfelhő utcán elhangzott néhány extra párbeszédről volt egy külön blogbejegyzés is:

Miket láttunk és mikről beszélgettünk rántott hús és almástészta előtt a Gomolyfelhő utcán

PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com